|
|
|
|
A népszavazás tanulságairól tárgyalt az MSZP Elnöksége
|
1989. november 29., szerda - A népszavazással kialakult új helyzet szükségessé teszi mind a szocialista párton belüli, mind a különböző pártok képviselői közötti tanácskozást a politikai helyzetről - állapította meg szerdán a Magyar Szocialista Párt Elnöksége, amelynek üléséről Kovács Jenő, az elnökség tagja a késő délutáni órákban tájékoztatta az újságírókat. Kijelentette: a párt a népszavazás elveit elfogadja, tiszteletben tartja. Emlékeztetett arra: az MSZP az elmúlt hónapokban következetesen érvelt amellett, hogy a köztársaság elnökét a népnek kell megválasztania. A népszavazáson erre leadott szavazatok száma megnyitotta az utat az alkotmánymódosítás előtt ahhoz, hogy az alaptörvény megváltoztatásával a jövőben a köztársasági elnökről általános választásokon döntsenek. Az elnökség a mielőbbi országgyűlési választások mellett van, sürgeti annak kiírását. Ennek érdekében össze kell ülnie a szocialista párthoz tartozó képviselők parlamenti csoportjának. A sajtótájékoztatón - amelyen bemutatkozott az elnökség új szóvivője, Polgár Viktor - elhangzott az is, hogy a kormány tagjai közül a miniszterelnökön, az államminiszteren és a külügyminiszteren kivül az MSZP tagja Békesi László és Glatz Ferenc is. (MTI)
1989. november 29., szerda 17:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Ismét Homor Péter. Kedves szerkesztő úr nyomatékosan hívom fel a figyelmét, hogy szeretnék nyilatkozni, valóban nem közöltem, most mondom, otthon nagyvállalkozó voltam, egyben egy baromfifeldolgozónak voltam az igazgatója, politikai funkcionárius, egy éve itt vagyok Németországban, most van lehetőségem és talán lelki akaraterőm arra, hogy nyilatkozzam, ha kíváncsi a véleményemre, vagy kíváncsivá teszi önt amit szeretnék mondani, akkor legyen olyan kedves felhívni, nem mindig tartózkodom itthon. Ha egy mód van rá nem azért mintha félnék az otthoni államhatalomtól, mivel közel 10 évig birkóztam velük, hanem az otthonmaradottaim és az itteni szerencsétlen családtagjaim érdekében nem szívesen szeretném, ha névvel és címmel közölnék."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|