|
|
|
|
Munkanélküli-segély
|
1989. november 27., hétfő - Több mint hétezren vették igénybe eddig a munkanélküli-segélyt, amelynek átlagos összege meghaladta a havi 4100 forintot - állapítható meg a háromnegyed éves adatok alapján.
Az Országos Munkaerőpiaci Központ összesítése szerint az új segélyezettek száma minden hónapban meghaladta a segélyrendszerből kilépőkét. Így a segélyezettek száma hónapról hónapra növekedett, szeptember 22-én például 4065 volt. A munkanélküli-segélyben részesülők mindössze 27 százaléka helyezkedett el eddig. A segélyezettek 18,7 százaléka egy hónapja, 18,4 százaléka viszont már fél évet meghaladóan él segélyből. A huzamosabb ideje munkanélküli-segélyből élők 50 százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve Szabolcs-Szatmár megyéből kerül ki. Ezeken a területeken a segédmunkások és a szellemi foglalkozásúak részére gyakorlatilag nincs szabad állás. Magas a szakképzett munkanélküliek száma a fővárosban, illetve azokban a megyékben is, ahol egyetemi városok, intézményközpontok is vannak. Legtovább a szakképzetlenek, illetve a felsőfokú végzettségűek veszik igénybe ezt a juttatást. A munkanélküli-segélyből élők elhelyezkedési esélyei rosszak, munkába állításuk sokszor nem csupán gazdasági, hanem szociális gond is. A segélyt igénybevevők 29 százaléka 30 évesnél fiatalabb, 60 százalékuk 30-50 év közötti, 11 százalékuk ötven év feletti. A 4136 forintos átlagos bruttó segélyösszeg igen jelentős eltéréseket mutat. Kétezer forint alatti segélyből él 5,5, 2000-3000 forintból 25,8, 3000-4000 forintból 26, 5000-8000 forintból 18,7, 8000-10.000 forintból 3,8 és 10.000 forint feletti segélyösszegből ugyancsak 3,8 százalék. A munkanélküli-segély maximális összege egyébként havi 12 ezer forint lehet. (MTI)
1989. november 27., hétfő 13:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Ismét Homor Péter. Kedves szerkesztő úr nyomatékosan hívom fel a figyelmét, hogy szeretnék nyilatkozni, valóban nem közöltem, most mondom, otthon nagyvállalkozó voltam, egyben egy baromfifeldolgozónak voltam az igazgatója, politikai funkcionárius, egy éve itt vagyok Németországban, most van lehetőségem és talán lelki akaraterőm arra, hogy nyilatkozzam, ha kíváncsi a véleményemre, vagy kíváncsivá teszi önt amit szeretnék mondani, akkor legyen olyan kedves felhívni, nem mindig tartózkodom itthon. Ha egy mód van rá nem azért mintha félnék az otthoni államhatalomtól, mivel közel 10 évig birkóztam velük, hanem az otthonmaradottaim és az itteni szerencsétlen családtagjaim érdekében nem szívesen szeretném, ha névvel és címmel közölnék."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|