|
|
|
|
A hadsereg legfőbb parancsa az alkotmány - Koszorúzási ünnepség Pákozdon
|
1989. szeptember 29., péntek - Pénteken, a magyar honvédsereg Jellasics ármádiája fölött aratott pákozdi győzelmének 141. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget rendeztek Pákozdon, az 1898-ben közadakozásból emelt, s ez alkalomra teljesen felújított 1848-as emlékműnél.
A katonai pompával lezajlott eseményen fiatalok százai vettek részt, ott voltak a környező községek lakói, a Fejér megyében működő pártok, tömegszervezetek, valamint az egyházak képviselői. Elsőként híres, győztes és vesztes csaták emlékét őrző történelmi zászlókat vivő katonák méltóságteljes bevonulása zajlott le, majd pedig a Honvéd Művészegyüttes adott ünnepi műsort. Ezután Lőrincz Kálmán altábornagy, seregtestparancsnok emlékezett a dicsőséges pákozdi csatára, 1848 fényes napjaira, s elemezte mának is szóló tanulságait. Egyebek között azt hangsúlyozta, hogy a mai viharosan változó, politikai küzdelmektől és számtalan belső feszültségtől terhes világban a hadsereg akkor szolgálja legjobban a hazát és a népet, ha az ország stabilitásának fontos tényezője maradt, miközben alkalmazkodik is az új követelményekhez. Feladatának csaka akkor képes eleget tenni, ha társadalmi megegyezés és egyetértés hitelesíti a védelem szükségességét, ha a hadsereg belső rendjét és fegyelmét nem teszik ki a pártpolitikai csatározások, a változó politikai irányzatok szeszélyeinek. A hadsereg számára - hangsúlyozta - az alkotmánynak kell a legfőbb parancsnak lennie. Az ünnepi beszédet követően a résztvevők megkoszorúzták a pákozdi győzelem emlékét hirdető obeliszket. Salgótarjánban a Hazafias Népfront szervezett emlékünnepséget a fegyveres erők napja alkalmából, az 1848-49-es szabadságharc hőseinek emléktáblájánál. Később - bár hangsúlyozták, hogy megemlékezésük független a fegyveres erők napjától - elhelyezték koszorúikat az emléktáblánál a Szabad Demokraták Szövetsége, a Magyar Demokrata Fórum és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt képviselői is. Ugyanezen a napon a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt Nógrád és Heves megyei szervezete, továbbá a FIDESZ, az SZDSZ és az MDF szervezésében megemlékeztek az 1956. évi salgótarjáni sortűz áldozatairól. Ünnepség volt a fegyveres erők napja alkalmából a Pest megyei Cegléden és a Bács-Kiskun megyei Baján is. (MTI)
1989. szeptember 29., péntek 20:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Ismét Homor Péter. Kedves szerkesztő úr nyomatékosan hívom fel a figyelmét, hogy szeretnék nyilatkozni, valóban nem közöltem, most mondom, otthon nagyvállalkozó voltam, egyben egy baromfifeldolgozónak voltam az igazgatója, politikai funkcionárius, egy éve itt vagyok Németországban, most van lehetőségem és talán lelki akaraterőm arra, hogy nyilatkozzam, ha kíváncsi a véleményemre, vagy kíváncsivá teszi önt amit szeretnék mondani, akkor legyen olyan kedves felhívni, nem mindig tartózkodom itthon. Ha egy mód van rá nem azért mintha félnék az otthoni államhatalomtól, mivel közel 10 évig birkóztam velük, hanem az otthonmaradottaim és az itteni szerencsétlen családtagjaim érdekében nem szívesen szeretném, ha névvel és címmel közölnék."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|