|
|
|
|
Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága
|
1989. július 28., péntek - Július 28-án, pénteken ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága.
A tanácskozáson - amelyen Nyers Rezső elnökölt - a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke és titkára, a megyei és a megyei jogú pártbizottságok első titkárai, a Budapesti Pártbizottság titkárai, a Központi Bizottság osztályvezetői, valamint a központi pártsajtó vezetői. A testület kegyelettel tisztelgett Kádár János emlékének és méltatta munkásságának elévülhetetlen érdemeit. A Központi Bizottság tájékoztatót hallgatott meg időszerű nemzetközi kérdésekről, majd a Kovács Jenő KB titkár előterjesztését követő vitában kialakított álláspontját az MSZMP őszi kongresszusának előkészítéséről. Úgy döntött, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt munkakongresszusát 1989. október 6-ára hívja össze a Kongresszusi Központba. Ezt követően állásfoglalás-tervezetet vitatott meg a pártnak az egyházakhoz és a valláshoz fűződő viszonyáról, s egyben javaslatot tett a lelkiismereti és vallásszabadság elveire. A napirendhez Berecz János fűzött szóbeli kiegészítőt. A témával kapcsolatos állásfoglalását a Központi Bizottság teljes egészében nyilvánosságra hozza. A testület Fejti Györgynek, a KB titkárának előterjesztésében áttekintette az 1989. július 22-ei időközi országgyűlési képviselőválasztás első fordulójának tapasztalatait, majd más, a hatáskörébe tartozó időszerű ügyekben döntött. A Központi Bizottság üléséről közleményt adnak ki. (MTI)
1989. július 28., péntek 20:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Ismét Homor Péter. Kedves szerkesztő úr nyomatékosan hívom fel a figyelmét, hogy szeretnék nyilatkozni, valóban nem közöltem, most mondom, otthon nagyvállalkozó voltam, egyben egy baromfifeldolgozónak voltam az igazgatója, politikai funkcionárius, egy éve itt vagyok Németországban, most van lehetőségem és talán lelki akaraterőm arra, hogy nyilatkozzam, ha kíváncsi a véleményemre, vagy kíváncsivá teszi önt amit szeretnék mondani, akkor legyen olyan kedves felhívni, nem mindig tartózkodom itthon. Ha egy mód van rá nem azért mintha félnék az otthoni államhatalomtól, mivel közel 10 évig birkóztam velük, hanem az otthonmaradottaim és az itteni szerencsétlen családtagjaim érdekében nem szívesen szeretném, ha névvel és címmel közölnék."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|