|
|
|
|
Időközi választások után - négy választókerületben (3. rész)
|
Elmondta, hogy korábbi megállapodásuk alapján Farkas Zoltán, a Szabad Demokraták Szövetségének jelöltje, aki kevesebb szavazatot kapott nála, visszalép, s arra kéri a rá szavazókat, hogy a pótválasztáson az MDF jelöltjére adják voksukat. Mint munkatársunkkal közölte, visszalép a jelöltségtől dr. Gráner Gyula, az MSZMP városi reformkörének jelöltje is. Így az eredeti öt képviselőjelöltből hárman maradtak, akik mellé a további jelölőgyűléseken még újabbakat is állíthat a választásra jogosult lakosság. Az MSZMP által támogatott kecskeméti jelöltek, dr. Gráner Gyula és dr. Kiss István egyébként úgy látják, hogy az MSZMP nem folytatott egységes választási kampányt, nem dolgozott ki választási taktikát. Csupán egyes párttagoknak és egyes platformoknak - például a reformkörnek - a véleményét lehetett megismerni a javasolt személyekről és programokról. Ugyanakkor az MDF igen aktívan tevékenykedett. Szórólapjaikat elsőként rakták be a választók levélszekrényeibe, személyesen is agitáltak jelöltjük mellett, s a választás előtt nagy hatású demonstrációt szerveztek az M5-ös autópálya elkerülő szakaszának megépítése érdekében. Említésre érdemes, hogy ebben az ügyben elsőként az MSZMP városi bizottsága emelte fel szavát, most azonban átengedte a megmozdulás szervezését az ellenzéknek. Kiskunfélegyházán a választásra jogosultak 61,58 százaléka megjelent az urnáknál, mégsem volt eredményes a választás, mert a három jelölt közül egyik sem kapta meg a szükséges számú szavazatot. A választók a legnagyobb arányban Garai István belgyógyász szakorvosra voksoltak, aki a kiskunfélegyházi városi ifjúsági szervezet jelöltje volt, s támogatta az MSZMP városi szervezete is. Ő természetesen nem lép vissza a jelöltségtől, másik két társa még gondolkodik. Elterjedt vélemény szerint a Magyar Demokrata Fórum viszonylag gyenge kiskunfélegyházi eredményében nagy szerepet játszott az, hogy közvetlenül a választások előtt a párttá alakulással kapcsolatos viták kapcsán kettészakadt az MDF városi szervezete. Az előző képviselő, Korom Mihály visszahívását szorgalmazó ellenzéki szervezet így a városban sokat vesztett hiteléből. (MTI)
1989. július 23., vasárnap 17:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Ismét Homor Péter. Kedves szerkesztő úr nyomatékosan hívom fel a figyelmét, hogy szeretnék nyilatkozni, valóban nem közöltem, most mondom, otthon nagyvállalkozó voltam, egyben egy baromfifeldolgozónak voltam az igazgatója, politikai funkcionárius, egy éve itt vagyok Németországban, most van lehetőségem és talán lelki akaraterőm arra, hogy nyilatkozzam, ha kíváncsi a véleményemre, vagy kíváncsivá teszi önt amit szeretnék mondani, akkor legyen olyan kedves felhívni, nem mindig tartózkodom itthon. Ha egy mód van rá nem azért mintha félnék az otthoni államhatalomtól, mivel közel 10 évig birkóztam velük, hanem az otthonmaradottaim és az itteni szerencsétlen családtagjaim érdekében nem szívesen szeretném, ha névvel és címmel közölnék."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|