|
|
|
|
,,Ifjúság - 2000,, konferencia
|
1989. június 28., szerda - ,,Ifjúság - 2000,, címmel rendez konferenciát június 30. és július 2. között a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa - tájékoztatta a sajtó képviselőit Stumpf István, a Miszot elnöke és Tóth Éva, a Társadalomtudományi Intézet munkatársa szerdán, a Demisz székházában. Miként elmondták: a konferencia résztvevői - elsősorban a Miszot tagszervezetei - egyeztetik közös törekvéseiket és a leglényegesebb kérdésekben ajánlásokat fogalmaznak meg a kormány számára az ifjúságpolitikai koncepció kimunkálásához. A tanácskozás első napján Pozsgay Imre, az MSZMP Elnökségének tagja, államminiszter tart előadást ,,Egy kívánatos társadalmi változás körvonalai - Mit kínál egy ilyen változás az ifjúságnak?,, címmel. Gazsó Ferenc szociológus ,,Egy kívánatos ifjúságpolitikai rendszer szemléleti alapja, társadalmi összefüggései és legfontosabb csomópontjai,, címmel szól a fiatalokhoz.
Korreferátumok reflektálnak az előadásokra, majd ifjúsági fórum következik. Erre meghívták a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaságot, a Független Kisgazdapártot, a Független Jogász Fórumot, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligáját, a Magyar Néppártot, a Magyar Demokrata Fórumot, az MSZDP-t, az MSZMP-t, az egyházak képviseletében Tóth Károly püspököt, az SZDSZ-t és a SZOT-ot. A konferencia második napján szekcióüléseket tartanak. A Demisz lesz a házigazdája annak a szekciónak, amelyben az önálló életkezdés társadalmi feltételeit vitatják meg. Egy másik szekcióban, ahol a Fidesz oktatáspolitikai csoportja a házigazda, oktatáspolitikai kérdésekről lesz szó. A munka világát és a társadalmi integráció zavarait tárgyaló szekcióban a SZOT ifjúsági bizottsága, a leszakadó ifjúsági csoportok helyzetét megvitató szekcióban pedig a HNF és az egyházak képviselői töltik be a házigazda szerepét. Az eddigi gyakorlattól eltérően a konferencián és a szekció üléseken a sajtó képviselői is kifejthetik véleményüket, javaslataikat. A tanácskozás zárónapján összegzik a fiatalok állásfoglalásait. (MTI)
1989. június 28., szerda 17:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Ismét Homor Péter. Kedves szerkesztő úr nyomatékosan hívom fel a figyelmét, hogy szeretnék nyilatkozni, valóban nem közöltem, most mondom, otthon nagyvállalkozó voltam, egyben egy baromfifeldolgozónak voltam az igazgatója, politikai funkcionárius, egy éve itt vagyok Németországban, most van lehetőségem és talán lelki akaraterőm arra, hogy nyilatkozzam, ha kíváncsi a véleményemre, vagy kíváncsivá teszi önt amit szeretnék mondani, akkor legyen olyan kedves felhívni, nem mindig tartózkodom itthon. Ha egy mód van rá nem azért mintha félnék az otthoni államhatalomtól, mivel közel 10 évig birkóztam velük, hanem az otthonmaradottaim és az itteni szerencsétlen családtagjaim érdekében nem szívesen szeretném, ha névvel és címmel közölnék."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|