|
|
|
|
K Ö Z L E M É N Y A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. február 20-21- ei üléséről (1. rész)
|
1989. február 22., szerda - A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1989. február 20-21-én Kádár János elnökletével ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke és titkára, a megyei, a megyei jogú pártbizottságok első titkárai, a Budapesti Pártbizottság titkárai, a Központi Bizottság osztályvezetői, valamint a központi sajtó vezetői. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta: - Fejti György előterjesztésében az új alkotmány koncepcióját; - Iványi Pál előterjesztésében az agrárpolitika megújítására tett javaslatot; - Lukács János előterjesztésében a városi és a megyei pártértekezletek, illetve pártbizottsági ülések főbb politikai tapasztalatairól szóló jelentést; a pártmozgalom néhány szervezeti eljárásának módosítását; valamint - Grósz Károly előterjesztésében a személyi javaslatokat. I. 1. A Központi Bizottság jelentést hallgatott meg a jelenlegi alkotmány felülvizsgálatáról, és kialakította állásfoglalását az új alkotmány koncepciójáról. Megállapította, hogy az 1949-ben megalkotott és 1972-ben módosított alkotmány felülvizsgálata az országos pártértekezlet határozatának megfelelően - politikai és tudományos vitákkal, s gondos szakmai munkával - befejeződött. Egyetértett azzal, hogy a magyar társadalom előtt álló feladatokhoz új alkotmányra van szükség. Támogatta, hogy a koncepció alapján kezdődjön meg az új alaptörvény, Magyarország alkotmányának előkészítése. (folyt.köv.)
1989. február 22., szerda 17:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Ismét Homor Péter. Kedves szerkesztő úr nyomatékosan hívom fel a figyelmét, hogy szeretnék nyilatkozni, valóban nem közöltem, most mondom, otthon nagyvállalkozó voltam, egyben egy baromfifeldolgozónak voltam az igazgatója, politikai funkcionárius, egy éve itt vagyok Németországban, most van lehetőségem és talán lelki akaraterőm arra, hogy nyilatkozzam, ha kíváncsi a véleményemre, vagy kíváncsivá teszi önt amit szeretnék mondani, akkor legyen olyan kedves felhívni, nem mindig tartózkodom itthon. Ha egy mód van rá nem azért mintha félnék az otthoni államhatalomtól, mivel közel 10 évig birkóztam velük, hanem az otthonmaradottaim és az itteni szerencsétlen családtagjaim érdekében nem szívesen szeretném, ha névvel és címmel közölnék."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|