|
|
|
|
Munkásgyűlés a Danuvia Gépipari Vállalatnál
|
1989. január 4., szerda - Szerdán munkásgyűlést tartottak Budapesten a Danuvia Gépipari Vállalatnál. A gyűlésen Zámbó József vezérigazgató elmondta: az elmúlt évben 945 millió forintos árbevételt értek el, 15 millió forinttal többet mint 1987-ben. Az idén a tervek szerint már több mint 1 milliárd forint értékű terméket kívánnak értékesíteni. A három fővárosi és a nagyatádi gyár dolgozóinak nyeresége tavaly 70 millió forint volt, s ebben az évben is hasonló eredményre számítanak.
A Danuvia Gépipari Vállalat két fő termékcsoportot gyárt: hidraulikus rendszereket ipari és mezőgazdasági gépekhez illetve szerszámgép elemeket. Emellett előállítanak különféle haditechnikai termékeket is. A védelmi kiadások csökkenése 1989-ben még nem érinti a gyárat, s az idén továbbra is a megelőző évekhez hasonló arányban gyártanak a Magyar Néphadsereg számára haditechnikai termékeket, de már megkezdik a felkészülést a termékszerkezetváltásra. A haditechnikai termékek egy részét polgári célú hidraulikus rendszerekkel fogják helyettesíteni. A hidraulikus vezérlő egységek a belföldi és külföldi piacon kedvezően értékesíthetők, ezért a gyár 2.000 dolgozójának foglalkoztatása továbbra is biztosított. A vezérigazgató elmondta, hogy kedvező termelési eredmények lehetővé teszik, hogy márciusban 7 százalékos alapbéremelést hajtsanak végre. Polgári jellegű termékeik külföldön is keresettek: tavaly a hidraulikus rendszerekből 150 millió forint értékű terméket a tőkés , 240 millió forint értékűt pedig a szocialista piacon értékesítettek. A munkásgyülésen elhangzott, hogy a vállalat vezetői előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a budapesti törzsgyárban létesítendő REXRÓTH-Danuvia magyar-NSZK közös vállalat létesítéséről. A vállalatnál hidraulikus egységeket fognak gyártani, s a tervek szerint 1990-ben kezdik meg a termelést. A közös vállalat alakítása része az elkövetkezendő évek termékszerkezetváltásának. (MTI)
1989. január 4., szerda 12:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Ismét Homor Péter. Kedves szerkesztő úr nyomatékosan hívom fel a figyelmét, hogy szeretnék nyilatkozni, valóban nem közöltem, most mondom, otthon nagyvállalkozó voltam, egyben egy baromfifeldolgozónak voltam az igazgatója, politikai funkcionárius, egy éve itt vagyok Németországban, most van lehetőségem és talán lelki akaraterőm arra, hogy nyilatkozzam, ha kíváncsi a véleményemre, vagy kíváncsivá teszi önt amit szeretnék mondani, akkor legyen olyan kedves felhívni, nem mindig tartózkodom itthon. Ha egy mód van rá nem azért mintha félnék az otthoni államhatalomtól, mivel közel 10 évig birkóztam velük, hanem az otthonmaradottaim és az itteni szerencsétlen családtagjaim érdekében nem szívesen szeretném, ha névvel és címmel közölnék."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|