|
|
|
|
Az MSZMP KB Ügyvezető Titkárságának tiltakozása Csurka István
kijelentése ellen
(OS)
|
1990. május 15., kedd - A Magyar Televízió május 12-i, szombat esti Napzárta adásában Csurka István emberi jóízlést bántó kijelentést tett Kádár Jánosra, az MSZMP egykori főtitkárára, aki évtizedeken át volt parlamenti képviselő, Magyarország miniszterelnöke, aki 40 év alatt több kormányban viselt miniszteri tisztséget.
Kijelentése tehát nemcsak egy ember, egy ország-világ által elismert vezető, olyan ember emlékét sértette, aki számos hivatalos és ma is érvényes nemzetközi dokumentum, így a helsinki szerződés aláírója volt, hanem egy egész nemzetet is. Közöttük mindenképp százezreket, akik az egykori MSZMP tagjai voltak, s tettek tanúbizonyságot Kádár János iránti tiszteletükről, amikor végeláthatatlan folymatban hömpölyögtek Kádár János ravatalánál.
Az újjáalakult MSZMP vállalta és vállalja Kádár János emberi, politikai örökségét, azt, hogy annak értékét továbbfejleszti.
Ezért is felháborodását s tiltakozását fejezi ki Csurka István kegyeletsértő kijelentése ellen. Meggyőződésünk, hogy e tiltakozás találkozik minden jóérzésű magyar ember véleményével.
Reméljük, az MDF józanul gondolkodó vezetése elhatárolja magát Csurka István kijelentésétől, mert különben saját politikai ígéreteinek és vállalásainak hitelét koptatja.
Dr. Udvarhelyi László és Pozsonyi Attila
(OS)
1990. május 15., kedd 15:52
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Ismét Homor Péter. Kedves szerkesztő úr nyomatékosan hívom fel a figyelmét, hogy szeretnék nyilatkozni, valóban nem közöltem, most mondom, otthon nagyvállalkozó voltam, egyben egy baromfifeldolgozónak voltam az igazgatója, politikai funkcionárius, egy éve itt vagyok Németországban, most van lehetőségem és talán lelki akaraterőm arra, hogy nyilatkozzam, ha kíváncsi a véleményemre, vagy kíváncsivá teszi önt amit szeretnék mondani, akkor legyen olyan kedves felhívni, nem mindig tartózkodom itthon. Ha egy mód van rá nem azért mintha félnék az otthoni államhatalomtól, mivel közel 10 évig birkóztam velük, hanem az otthonmaradottaim és az itteni szerencsétlen családtagjaim érdekében nem szívesen szeretném, ha névvel és címmel közölnék."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|