|
|
|
|
Antall József Hollandiában
|
--------------------------
München, 1990. október 12. (SZER, Magyar híradó) - A kelet-közép-európai születő demokráciák dícsérete volt az a nagy ováció, amellyel tegnap a brit Konzervatív Párt kongresszusán üdvözölték a keletről érkezett politikus vendégeket, köztük Antall Józsefet. A magyar miniszterelnök Angliából ma Hollandiába utazott. Kíséretében van Surján László népjóléti, és Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter is. A kétnapos látogatás zsúfolt programjában a gazdasági témájú tárgyalások tekinthetők a legfontosabbaknak. Milyenek a magyar-holland kapcsolatok, és milyen fejlődés várható e téren? A témát Gordon Tamás foglalja össze:
- Bizonyára vártak volna a hollandok Beatrix királynő magyarországi látogatásával, ha egy kicsit is előre láttak volna Közép-Európa történetében. Azért jutott most eszembe a pontosan négy évvel ezelőtti királynői látogatás, mert annak idején sok vihart kavart az időpont szerencsétlen megválasztása. Sokaknak jutott eszébe: talán sérti a magyarokat, hogy az októberi forradalom 30. évfordulójának előestéjén fejezi ki Hollandia a Kádár-rendszer irányában érzett rokonszenvét.
Tény, hogy azóta sem volt olyan jó sajtója Magyarországnak Hollandiában, és bizony jó lenne, ha az Antall-kormánynak sikerülne gazdasági mutatókra váltani a hollandok meleg érzelmeit. Mert a két ország közötti gazdasági kapcsolat messze elmarad - mitől is? Hát igen, lehetőségek helyett modnjunk inkább várakozásokat, és azok is inkább magyar oldalról vannak.
Hollandia, ez az alig dunántúlnyi kis ország a világ egyik legnagyobb tőkeexportáló állama, de az üzleti világ eddig nem sietett kitüntetni Közép-Európát. Működő tőke helyett inkább árut visz Magyarországra, a szerény behozatal pedig még attól is elmarad. (folyt.)
1990. október 12., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rádió. A múltheti adásukban ugyancsak egy hallgató kifogásolta Orbán Viktor június 16-i gyászbeszédét, pontosabban a párt hirtelen reformpolitikusairól alkotott nézetét. Elgondolkoztató és megdöbbentő, hogy a telefonáló még a nyilvános kritika jogát is megkérdőjelezi, a fenti reformkommunistákat illetően, kiknek 1956-ról alkotott mai nézete, miszerint jogos népfelkelés, Nagy Imre és sorstársainak ártatlansága, már-már példamutatás, nos, úgy 20, esetleg 10 évvel ezelőtt, vagy akár az elmúlt években is vajon miért nem volt ismeretes. Legalább a szűkebb közvélemény számára, mint tetti ezt például Vas Zoltán, Hegedűs András, évekkel ezelőtt vállalt visszaemlékezéseiben. Habár Orbán Viktor személye és munkássága majdhogy nem ismeretlen előttem, engedtessék meg nekem, ogy vele egyetértve a kétkedés jogát is megemlítsem, amit az elmúlt 40 esztendő számtalan torzítása, iszavirág életű igazságai, töménytelen hazudozásai, igensak aláhúz és igazol."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|