|
|
|
|
Kooszorúzások az aradi vértanúk napján (2.rész)
|
Gyulán a negyvennyolcas honvédtiszti emlékműnél az aradi vértanúk emlékére megtartott koszorúzási ünnepségen Für Lajos honvédelmi miniszter mondott beszédet. Felidézte a honvédtábornokok Arad előtti két gyulai napját, amelynek drámaiságát oly nagy erővel adta vissza Száraz György A nagyszerű halál című, a gyulai vár színpadán az 1970-es években bemutatott művében. E két gyulai naphoz hasonlóan ötszáz éve él félelmek és remények közt hánykódva a magyarság, s csak átmenetileg tudott egyik érzés a másikon felülemelkedni.
A tizenhárom aradi vértanú úgy él a népben, mintha egyetlen gránittömbből faragták volna őket - mondotta a miniszter. Az Aradon 141 éve kivégzettek különböző társadalmi rétegekből s más-más nemzetből származtak, ám amikor kellett, tudták, miként kell együtt vállalni sorsukat. Ha azt akarjuk, hogy talpra álljon az ország, e tanításról nem feledkezhetünk meg. Mártírjaink áldozatvállalásának példája sem a magyarságtól, sem a Kárpát-medence más népeitől nem vehető el. Az aradiak vértanúsága az egész nemzeti közgondolkodásnak a része, s az is marad, míg magyarok élnek a kárpát-medencében - fejezte be emlékbeszédét Für Lajos.
X X X
Az 1848-49-es szabadságharc hőseinek és mártírjainak állított emlékművet Dunaújváros. Palotás József helyi szobrászművész alkotását szombaton, az aradi vértanúk napján avatták fel a település régi városrészében a polgárok, a város vezetői, valamint a parlamenti pártok helyi képviselőinek jelenlétében. Az emlékmű létrehozása a település lakóinak összefogása eredményeként vált lehetővé; a költségekhez hozzájárult a Dunapentele Baráti Kör, valamint a városban lévő szervezetek, intézmények, vállalatok nagy része. (MTI)
1990. október 6., szombat 19:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rádió. A múltheti adásukban ugyancsak egy hallgató kifogásolta Orbán Viktor június 16-i gyászbeszédét, pontosabban a párt hirtelen reformpolitikusairól alkotott nézetét. Elgondolkoztató és megdöbbentő, hogy a telefonáló még a nyilvános kritika jogát is megkérdőjelezi, a fenti reformkommunistákat illetően, kiknek 1956-ról alkotott mai nézete, miszerint jogos népfelkelés, Nagy Imre és sorstársainak ártatlansága, már-már példamutatás, nos, úgy 20, esetleg 10 évvel ezelőtt, vagy akár az elmúlt években is vajon miért nem volt ismeretes. Legalább a szűkebb közvélemény számára, mint tetti ezt például Vas Zoltán, Hegedűs András, évekkel ezelőtt vállalt visszaemlékezéseiben. Habár Orbán Viktor személye és munkássága majdhogy nem ismeretlen előttem, engedtessék meg nekem, ogy vele egyetértve a kétkedés jogát is megemlítsem, amit az elmúlt 40 esztendő számtalan torzítása, iszavirág életű igazságai, töménytelen hazudozásai, igensak aláhúz és igazol."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|