|
|
|
|
A Vásárváros hétfői eseményei (2. rész)
|
Bábolnai napot tartottak hétfőn a Vásárvárosban. Papócsi László vezérigazgató elmondta: egy hónappal ezelőtt benyujtották a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát fejlesztési és privatizációs programját a Földművelésügyi Minisztériumnak. Ebben részletesen leírták, hogy miként akarják megújítanmi a gazdálkodást és a nagyüzem struktúráját, vázolták azt is, hogy ehhez milyen privatizációs lépéseket tesznek. Csaknem félszáz külföldi céggel tárgyaltak annak érdekében, hogy pénzt, illetve szellemi tőkét szerezzenek elképzeléseik megvalósításához. A külföldi tőke bevonása azonban nem jelenti Bábnolna eladását, mert az állam részvénytöbbségét mindenkor fenntartják. Hamarosan vegyesvállalatot hoznak létre a világ egyik legnagyobb broilertermelő cégével. Bábolna tervei között szerepel, hogy a húsmarha hízlalásban a kistermelőkre, családi farmgazdaságokra támaszkodnak. A kisgazdaságoknak számára gépet, munkaeszközt készítenek, ezek mintapéldányai már elhagyták ipari üzemüket. Szólt arról is, hogy 7-8 év alatt legalább 50 gyorséttermet létesít a Mc Donald céggel alakított közös vállalatuk.
A tájékoztatón jelenlévő Raskó György az FM privatizációs főosztályának vezetője bejelentette: a minisztérium egyetért a bábolnaiak programjával és mintának tekinti a többi állami nagyüzem számára.
Sajtótájékoztatót tartottak az osztrák DowElanco cégnél is. Elmondották, hogy a nálunk is jól ismert Rubiganból és más növényvédő szerekből, a kisüzemek igényeinek megfelelően többet szállítanak kiscsomagolásban. Újabb növényvédelmi előrejelző műszereket is kaphatnak tőlük gazdaságaink, amelyek így a kellő időben végezhetik el a permetezést.
Az OMÉK része volt a Gödöllői Tangazdaság nagygombosi kerületében hétfőn tartott szabadtéri bemutató, amelyen félezernél több őszi érésű növényfajtát, valamint a termeléshez szükséges gépsorokat tekintettek meg az érdeklődők. A bemutatót kedden is megismétlik. (MTI)
1990. szeptember 3., hétfő 20:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rádió. A múltheti adásukban ugyancsak egy hallgató kifogásolta Orbán Viktor június 16-i gyászbeszédét, pontosabban a párt hirtelen reformpolitikusairól alkotott nézetét. Elgondolkoztató és megdöbbentő, hogy a telefonáló még a nyilvános kritika jogát is megkérdőjelezi, a fenti reformkommunistákat illetően, kiknek 1956-ról alkotott mai nézete, miszerint jogos népfelkelés, Nagy Imre és sorstársainak ártatlansága, már-már példamutatás, nos, úgy 20, esetleg 10 évvel ezelőtt, vagy akár az elmúlt években is vajon miért nem volt ismeretes. Legalább a szűkebb közvélemény számára, mint tetti ezt például Vas Zoltán, Hegedűs András, évekkel ezelőtt vállalt visszaemlékezéseiben. Habár Orbán Viktor személye és munkássága majdhogy nem ismeretlen előttem, engedtessék meg nekem, ogy vele egyetértve a kétkedés jogát is megemlítsem, amit az elmúlt 40 esztendő számtalan torzítása, iszavirág életű igazságai, töménytelen hazudozásai, igensak aláhúz és igazol."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|