|
|
|
|
Értelmiségiek a nemzeti összefogásért
|
1990. január 29., hétfő - Szellemi, erkölcsi parlament összehívását jelentették be a volt Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium épületében azoknak az értelmiségieknek a képviselői, akik nemzeti összefogásra szólítják fel a magyar értelmiséget a haladás érdekében. A szellemi, erkölcsi parlamentet az értelmiségiek pártoktól és mozgalmaktól függetlenűl szervezték meg és szeretnék működtetni. Jelszavuk: új ,,szentszövetségek,, helyett nemzeti összefogást. Mint Varga Csaba iró, szociológus e kezdeményezés elindítója elmondta: olyan személyiségek értenek egyet a meghírdetett programmal, mint Keresztury Dezső, Sinkovits Imre, Bihari Mihály, Vitányi Iván, Vass Csaba. (MTI)
1990. január 29., hétfő 11:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rádió. A múltheti adásukban ugyancsak egy hallgató kifogásolta Orbán Viktor június 16-i gyászbeszédét, pontosabban a párt hirtelen reformpolitikusairól alkotott nézetét. Elgondolkoztató és megdöbbentő, hogy a telefonáló még a nyilvános kritika jogát is megkérdőjelezi, a fenti reformkommunistákat illetően, kiknek 1956-ról alkotott mai nézete, miszerint jogos népfelkelés, Nagy Imre és sorstársainak ártatlansága, már-már példamutatás, nos, úgy 20, esetleg 10 évvel ezelőtt, vagy akár az elmúlt években is vajon miért nem volt ismeretes. Legalább a szűkebb közvélemény számára, mint tetti ezt például Vas Zoltán, Hegedűs András, évekkel ezelőtt vállalt visszaemlékezéseiben. Habár Orbán Viktor személye és munkássága majdhogy nem ismeretlen előttem, engedtessék meg nekem, ogy vele egyetértve a kétkedés jogát is megemlítsem, amit az elmúlt 40 esztendő számtalan torzítása, iszavirág életű igazságai, töménytelen hazudozásai, igensak aláhúz és igazol."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|