|
|
|
|
Figyelmeztették az utcatábla-leragasztókat
|
1989. július 31., hétfő - Az V. kerületi rendőr-kapitányság szabálysértési eljárást indított Krassó György, Bánlaki József és Rózsa Mihály ellen a gyülekezésről szóló, 1989. évi III. törvény megsértése miatt. Ők - a Magyar Október Párt tagjai - július 19-én, illetve az azt megelőző napokban többször lefestették és leragasztották a Münnich Ferenc nevét megörökítő utcanév-táblákat.
Miként dr. Margitai Domokos alezredes, az V. kerületi rendőrkapitányság vezetője az MTI munkatársának elmondta: Krassó György és társai azzal sértették meg a törvényt, hogy gyülekezésüket nem jelentették be előzetesen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Ezért az V. kerületi rendőrkapitányság - mint első fokú szabálysértési hatóság - hétfőn figyelmeztetésben részesítette őket, gyülekezési joggal visszaélés szabálysértése miatt. A jelenlévő Krassó György és Bánlaki József fellebbezést jelentett be, arra hivatkozással, hogy ,,akciójuk,, kulturális esemény volt, amely - véleményük szerint - nem tartozik bejelentési kötelezettség alá. Az ügyben a BRFK igazgatásrendészeti szerve hoz jogerős döntést. Az alezredes elmondta, hogy - a szabálysértésekről szóló törvény értelmében - 20 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki visszaél a gyülekezési joggal. A szabálysértési hatóság mostani döntésénél két lényeges körülményt mérlegelt. Mivel most első ízben fordult elő ilyen szabálysértés, elegendőnek ítélte a figyelmeztetést. Másrészt - mint ismeretes - a Fővárosi Tanács VB ez év október 23-ig megtárgyalja az V. kerületi Münnich Ferenc utca nevének megváltoztatására irányuló javaslatot, a tanács pedig várhatóan novemberi ülésén tárgyalja a közterület-elnevezésről szóló új tanácsrendelet tervezetét. (MTI)
1989. július 31., hétfő 19:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rádió. A múltheti adásukban ugyancsak egy hallgató kifogásolta Orbán Viktor június 16-i gyászbeszédét, pontosabban a párt hirtelen reformpolitikusairól alkotott nézetét. Elgondolkoztató és megdöbbentő, hogy a telefonáló még a nyilvános kritika jogát is megkérdőjelezi, a fenti reformkommunistákat illetően, kiknek 1956-ról alkotott mai nézete, miszerint jogos népfelkelés, Nagy Imre és sorstársainak ártatlansága, már-már példamutatás, nos, úgy 20, esetleg 10 évvel ezelőtt, vagy akár az elmúlt években is vajon miért nem volt ismeretes. Legalább a szűkebb közvélemény számára, mint tetti ezt például Vas Zoltán, Hegedűs András, évekkel ezelőtt vállalt visszaemlékezéseiben. Habár Orbán Viktor személye és munkássága majdhogy nem ismeretlen előttem, engedtessék meg nekem, ogy vele egyetértve a kétkedés jogát is megemlítsem, amit az elmúlt 40 esztendő számtalan torzítása, iszavirág életű igazságai, töménytelen hazudozásai, igensak aláhúz és igazol."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|