|
|
 |
|
 |
Afganisztán arcai (1)
|
1989. július 27. (MTI-PRESS) - Nincs hat hónapja még, hogy a szovjet csapatok kivonása után legfeljebb hat hetet jósolt Nadzsibullah afganisztáni elnök ,,kommunista,, kormányának tekintélyes nemzetközi szakértők egész csapata. Az ellenállók kikötötték, hogy a Nadzsibullah-kormánynak feltétel nékül távoznia kell, tárgyalásokról szó sem lehet. 1989 júliusának végén azonban az ellenállási mozgalom oda jutott, hogy ha valóban tárgyalni akar, előbb katonai sikerekkel kellene bizonyítani erejét: a patthelyzet nem kevésbé fájdalmas állapotokat teremtett az országban mint a szovjet invázió. A polgárháború tényei (az áldozatok száma) mögött azonban a legfájdalmasabb: változatlanul nem az afgánokon múlik, hogyan rendezik el belső ügyeiket, számláikat - hanem külső erőkön, bármennyi szó essék is az önrendelkezésről, a szabad független, el nem kötelezett Afganisztánról.
Nemigen tagadható, hogy a kabuli kormányzat, s az a néhány
város, ahol az afganisztáni rendszer tartja magát, összeomlana, ha
nap mint nap nem érkeznének a szovjet szállítórepülőgépek, ha a
kivonuló szovjet erők nem hagytak volna hátra jelentős fegyverzetet.
Másfelől igaz az is, hogy az ellenállók nem lennének ,,ellenállók,,
a nyugati, amerikai fegyverek és pénzügyi, politikai támogatás
nélkül. Végeredményben azoknak a szakértőknek a jóslata teljesedett
be, akik elhúzódó harcokra számítottak: az volt a véleményük, hogy a
stratégiai elhelyezkedésű Afganisztánban nem annyira az afgánok
fognak egymással harcolni a befolyásért mint inkább a külső
hatalmasságok és a szomszédos politikai, vallási erők.
A szovjet csapatok kivonása után két komoly - nem is annyira
váratlan - fordulat következett be. A sokszínű törzsi, vallási
erőből álló ellenállási mozgalom - amelyet addig összetartott a
szovjet behatolók elleni harc - e kötőanyag hiányában és a
hatalomból való majdani nagyobb részesedés reményében
szétszakadozott, egyes csoportjai néha egymást gyilkolják. A kabuli
kormányerőket viszont változatlanul összefogja valami: ők az
életükért harcolnak.
A másik fordulat a sors iróniája: a kabuli ,,kommunista,,
rendszer csak úgy tud fennmaradni, ha mindinkább muzulmán, vallásos
jellegét bizonygatja, ha anyagilag támogatja a mekkai zarándokokat,
s ha nagygyűlések helyett még a vezetők is a pénteki imákat
látogatják, ha nem ellenzik a feleségvásárlás hagyományát és nem
kényszerítik iskolákba a fiatal lányokat, s ha Marx és Lenin művei
helyett a Koránból idéznek - s teszik mindezt a Szovjetunió
támogatásával. (folyt.)
1989. július 27., csütörtök 13:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rádió. A múltheti adásukban ugyancsak egy hallgató kifogásolta Orbán Viktor június 16-i gyászbeszédét, pontosabban a párt hirtelen reformpolitikusairól alkotott nézetét. Elgondolkoztató és megdöbbentő, hogy a telefonáló még a nyilvános kritika jogát is megkérdőjelezi, a fenti reformkommunistákat illetően, kiknek 1956-ról alkotott mai nézete, miszerint jogos népfelkelés, Nagy Imre és sorstársainak ártatlansága, már-már példamutatás, nos, úgy 20, esetleg 10 évvel ezelőtt, vagy akár az elmúlt években is vajon miért nem volt ismeretes. Legalább a szűkebb közvélemény számára, mint tetti ezt például Vas Zoltán, Hegedűs András, évekkel ezelőtt vállalt visszaemlékezéseiben. Habár Orbán Viktor személye és munkássága majdhogy nem ismeretlen előttem, engedtessék meg nekem, ogy vele egyetértve a kétkedés jogát is megemlítsem, amit az elmúlt 40 esztendő számtalan torzítása, iszavirág életű igazságai, töménytelen hazudozásai, igensak aláhúz és igazol."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|