|
|
|
|
Közlemény az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának üléséről (2. rész)
|
A fellebbezések során olyan esetet is elbírált, amelyben az illetékes megyei pártfegyelmi bizottság intrikus, vádaskodó magatartás miatt marasztalta el az érintett párttagot. A Központi Ellenőrző Bizottság megerősítette a szigorú pártbüntetést, mert az az álláspontja, hogy a pártszervek és -szervezetek nem engedhetnek teret a megalapozatlan vádaskodásoknak, a hallomásra épített információk tényként kezelésének, ártatlan emberek befeketítésének. Az ilyen - az emberi személyiségi jogokat is sértő - magatartás kárt okoz a pártban és a közéletben egyaránt, ezért az ilyen jelenségek ellen - bárhol is forduljanak elő - a párt minden tagjának következetesen fel kell lépnie. (MTI)
1989. július 27., csütörtök 17:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rádió. A múltheti adásukban ugyancsak egy hallgató kifogásolta Orbán Viktor június 16-i gyászbeszédét, pontosabban a párt hirtelen reformpolitikusairól alkotott nézetét. Elgondolkoztató és megdöbbentő, hogy a telefonáló még a nyilvános kritika jogát is megkérdőjelezi, a fenti reformkommunistákat illetően, kiknek 1956-ról alkotott mai nézete, miszerint jogos népfelkelés, Nagy Imre és sorstársainak ártatlansága, már-már példamutatás, nos, úgy 20, esetleg 10 évvel ezelőtt, vagy akár az elmúlt években is vajon miért nem volt ismeretes. Legalább a szűkebb közvélemény számára, mint tetti ezt például Vas Zoltán, Hegedűs András, évekkel ezelőtt vállalt visszaemlékezéseiben. Habár Orbán Viktor személye és munkássága majdhogy nem ismeretlen előttem, engedtessék meg nekem, ogy vele egyetértve a kétkedés jogát is megemlítsem, amit az elmúlt 40 esztendő számtalan torzítása, iszavirág életű igazságai, töménytelen hazudozásai, igensak aláhúz és igazol."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|