|
|
|
|
Münnich utca
|
München, 1989. július 24. (SZER, A mai nap esti kiadása) - A Magyar Október Párt kampányt folytat annak érdekében, hogy a jelenleg Münnich Ferenc nevét viselő Nádor utca visszakapja régi nevét. A párt plakátjait rendőrök távolítják el. Vajon miért? - tette föl a kérdést munkatársunk, Szekeres László: - A plakát elhelyezőit, a Magyar Október Párt aktívistáit kérdezem, mi volt ezen a plakáton és miért ragasztottátok ki? - Két plakátot ragasztottunk ki este 10 és 11 óra között a Nádor utca házainak falaira. Az egyik plakát Münnich Ferenc és József nádor életrajzát ismertette, valamint idézte azt a magyar jogszabályt, amely szerint utcát olyan személyről lehet elnevezni, akinek életműve jelentősen hozzájárult a magyar nép évszázados szabadságküzdelmeihez. Ezután feltettük a kérdést, hogy - te kit választanál? És aláírtuk, hogy a Magyar Október Pártja a Nádor utca pártja. A másik plakáton azt a rendőrségi eljárást ismertettük, amelynek tárgyalása hármunk ellen 31-ikén, július 31-ikén reggel fél kilenckor lesz az V. kerületi rendőrségen és feltettük a kérdést, hogy ki a károkozó, ki sértette meg a gyűlekezési törvényt, ki járt el törvényellenesen?, és így tovább. Ezekre megadtuk a választ. A mi véleményünk szerint a kárt a magyar hatóságok okozták, amikor törvényellenesen a régi Nádor utcai történelmi nevet Münnich Ferenc utcára változtatták. Ez törvényellenes egyrészt azért, mert álláspontunk szerint Münnich Ferenc szovjet moszkvai érdekeket szolgált egész életében, ezt egyébként a magyar Kossuth Rádióban nemrég az özvegye is elismerte, de azért is törvényellenes volt, mert a jogszabály szerint valakinek a halála után legfeljebb öt év múltával (...) Ebben az esetben viszont nagyon röviddel, néhány héttel halála után nevezték el. Ezt a két plakátot a rendőrök (...) (folyt.)
1989. július 24., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rádió. A múltheti adásukban ugyancsak egy hallgató kifogásolta Orbán Viktor június 16-i gyászbeszédét, pontosabban a párt hirtelen reformpolitikusairól alkotott nézetét. Elgondolkoztató és megdöbbentő, hogy a telefonáló még a nyilvános kritika jogát is megkérdőjelezi, a fenti reformkommunistákat illetően, kiknek 1956-ról alkotott mai nézete, miszerint jogos népfelkelés, Nagy Imre és sorstársainak ártatlansága, már-már példamutatás, nos, úgy 20, esetleg 10 évvel ezelőtt, vagy akár az elmúlt években is vajon miért nem volt ismeretes. Legalább a szűkebb közvélemény számára, mint tetti ezt például Vas Zoltán, Hegedűs András, évekkel ezelőtt vállalt visszaemlékezéseiben. Habár Orbán Viktor személye és munkássága majdhogy nem ismeretlen előttem, engedtessék meg nekem, ogy vele egyetértve a kétkedés jogát is megemlítsem, amit az elmúlt 40 esztendő számtalan torzítása, iszavirág életű igazságai, töménytelen hazudozásai, igensak aláhúz és igazol."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|