|
|
|
|
Magyar választás - hírügynökségi visszhang
|
Budapest, 1989. július 23. vasárnap (AP/AFP/Reuter) - A nagy világhírügynökségek részletesen, a szavazási arányt is ismertetve adtak hírt a szombaton megtartott képviselőválasztásokról, amelyeket 1947 óta az első szabad választásoknak neveztek. A tudósításokban kiemelték a részvételi arány igen alacsony voltát, ami három körzetben a szavazás megismétlését teszi szükségessé. Rámutattak, hogy egyedül Kiskunfélegyházán kapta meg a szavazatok többségét az MSZMP jelöltje, de az alacsony részvételi hányad miatt itt is új választást tartanak.
A szombati szavazást az AFP szerint a jövőre tervezett parlamenti választás előtti erőpróbának tartották. A francia hírügynökség is azt hangsúlyozza, hogy 1947 óta most először szavazhattak ellenzéki jelöltekre. A tudósítás kitért arra, hogy egyedül Roszik Gábor lelkész, az MDF tagja aratott győzelmet, méghozzá három ellenzéki csoport közös jelöltjeként. Az AFP hangoztatja, hogy az ellenzéken belül az MDF képviseli a legnagyobb erőt - a jelentés szerint jelenleg több mint 13 ezer tagja van. A szabaddemokraták tábora kétezer főt tömörít, sok köztük a neves értelmiségi, mint például Haraszti Miklós - írja az AFP, amelynek értékelése szerint sem a választók, sem a magyar sajtó nem fordított túl nagy figyelmet a szavazásra. A francia hírügynökség emellett úgy értesült, hogy Szegeden egyes vállalatoknál az MSZMP aktivistái arra bíztatták a szavazókat: ne menjenek el a választásra. Az AFP mindamellett elismeri, hogy a szép idő is szerepet játszott a szavazók távolmaradásában. Az AP amerikai hírügynökség azt hangsúlyozza, hogy ,,sem az ellenzék, sem az MSZMP nem mozgósította a szavazókat, akik inkább a zuhanó életszínvonallal és a legalább 18 százalékos inflációval foglalkoznak,,. Megemlíti, hogy a gombamód szaporodó ellenzéki csoportosulások eddig Budapesten és a vársokban szereztek híveket, s főként az értelmiségre gyakorolnak vonzerőt, nem a munkásokra, vagy a parasztokra. Az amerikai tudósításban idézik Roszik Gábor egy korábbi nyilatkozatát, amely szerint ott folytatják majd, ahol 1956-ban abbahagyták. Idéznek egy korábbi jelöltet is, aki a választási kampánnyal kapcsolatban kijelentette: minél jobban támadja az MSZMP-t a jelölt, annál nagyobb a népszerűsége. Az AP kitér arra, hogy Magyarországon már 1985-ben is többjelöltes szavazást tartottak, s a megválasztott képviselők 25 százaléka pártonkívüli volt. +++
1989. július 23., vasárnap 17:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rádió. A múltheti adásukban ugyancsak egy hallgató kifogásolta Orbán Viktor június 16-i gyászbeszédét, pontosabban a párt hirtelen reformpolitikusairól alkotott nézetét. Elgondolkoztató és megdöbbentő, hogy a telefonáló még a nyilvános kritika jogát is megkérdőjelezi, a fenti reformkommunistákat illetően, kiknek 1956-ról alkotott mai nézete, miszerint jogos népfelkelés, Nagy Imre és sorstársainak ártatlansága, már-már példamutatás, nos, úgy 20, esetleg 10 évvel ezelőtt, vagy akár az elmúlt években is vajon miért nem volt ismeretes. Legalább a szűkebb közvélemény számára, mint tetti ezt például Vas Zoltán, Hegedűs András, évekkel ezelőtt vállalt visszaemlékezéseiben. Habár Orbán Viktor személye és munkássága majdhogy nem ismeretlen előttem, engedtessék meg nekem, ogy vele egyetértve a kétkedés jogát is megemlítsem, amit az elmúlt 40 esztendő számtalan torzítása, iszavirág életű igazságai, töménytelen hazudozásai, igensak aláhúz és igazol."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|