|
|
|
|
Tiltakozó akció a kínai megtorlások ellen
|
1989. július 10., hétfő - Néhány százan vettek részt hétfőn délután Budapesten, a Vörösmarty téren azon a demonstráción, amellyel a Kínában folyó megtorlások ellen tiltakoztak. Az akciót a Fidesz, az Ifjúsági Demokrata Fórum, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, a Magyar Október Pártja, a Népi Ifjúsági Szövetség, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom, valamint az Inconnu Független Művészcsoport szervezte.
A demonstráción Bánlaki József (Magyar Október Párt), Demszky Gábor (SZDSZ) és Rockenbauer Zoltán (Fidesz) mondott rövid beszédet, s ezekben tiltakoztak a Kínában folyó megtorlás ellen. Az akció végén az Inconnu Csoport tagjai vörös festékkel kenték be egy hungarocellből készült szobrot. Ez mása volt annak a szabadságszobornak, amelyet a kínai diákok hat hete állítottak fel a Mennyei Béke terén, s amelyet hat nappal később egy tank döntött le. A vörös festéktől a szobor oszladozni, zsugorodni kezdett, letört a szoboralak keze. A mintegy félóráig tartó demonstráció ezzel a momentummal végződött. (MTI)
1989. július 10., hétfő 18:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rádió. A múltheti adásukban ugyancsak egy hallgató kifogásolta Orbán Viktor június 16-i gyászbeszédét, pontosabban a párt hirtelen reformpolitikusairól alkotott nézetét. Elgondolkoztató és megdöbbentő, hogy a telefonáló még a nyilvános kritika jogát is megkérdőjelezi, a fenti reformkommunistákat illetően, kiknek 1956-ról alkotott mai nézete, miszerint jogos népfelkelés, Nagy Imre és sorstársainak ártatlansága, már-már példamutatás, nos, úgy 20, esetleg 10 évvel ezelőtt, vagy akár az elmúlt években is vajon miért nem volt ismeretes. Legalább a szűkebb közvélemény számára, mint tetti ezt például Vas Zoltán, Hegedűs András, évekkel ezelőtt vállalt visszaemlékezéseiben. Habár Orbán Viktor személye és munkássága majdhogy nem ismeretlen előttem, engedtessék meg nekem, ogy vele egyetértve a kétkedés jogát is megemlítsem, amit az elmúlt 40 esztendő számtalan torzítása, iszavirág életű igazságai, töménytelen hazudozásai, igensak aláhúz és igazol."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|