|
|
|
|
A román-magyar viszony
|
London, 1989. július 10. (BBC, Panoráma) - Magyar források szerint szombaton teljes kudarccal végződött a magyar és a román vezetők találkozója, amikor Bukarestben a varsói szövetség csúcstalálkozója után összeültek nézetkülönbségeik megvitatására. Fodor György kommentárját olvassuk fel: - Miután nem egészen egy évvel ezelőtt az akkor újonnan kinevezett Grósz Károly Aradon találkozott Ceausescu elnökkel, olyan programmal az aktatáskájában tért vissza, amelyről úgy tűnt, hogy lépésről-lépésre sikerül majd normalizálnia a két ország viszonyát. Az Aradon elért egyezményekből azonban semmi nem lett. A viszony hamarosan újból elromlott, visszatért az ellenségeskedés - és a helyzet azóta is romlik. Amikor tehát szombaton ismét sor került egy magas szintű találkozóra, a két fél közötti feszültség nagyobb volt mint tavaly. Magyar források szerint a találkozón Budapest követelte a korábbi ígéretek betartását, de a román fél ezt megtagadta. Ráadásul egyik fél sem próbálta a valódinál jobb színben feltüntetni a helyzetet. A magyar tömegtájékoztatás szokásos nyiltsággal szenvedélyes hangnemben lefolyt vitaként jellemezte a megbeszélést, amely semmire sem vezetett. - Míg a román tömegtájékoztatás a nyiltság szokásos hiányában nem kommentált, s csupán annyit mondott: Románia híve a jó szomszédságnak és a nemzetközi törvények betartásának. Mindent összevéve a magyar-román konfliktus meglehetősen súlyos. Romániában a mintegy kétmillió főnyi elégedetlen magyar kisebbség egyre növekvő magyarellenes hangulattal találja magát szemben. Magyarországon pedig a Romániából érkezett több tízezer menekült jelenléte a széleskörű románellenes hangulat tüzét szítja. (folyt.)
1989. július 10., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A román-magyar viszony - 1. folyt.
|
A magyar hatóságok jelentős nyomás alatt vannak tehát, hogy tegyenek valamit, amire azzal ragálnak, hogy a nemzetközi segítségért fordulnak a világhoz ügyük támogatására. E szempontból sikeresek, mivel Ceausescu politikája a Nyugatot is megbotránkoztatja. A magyar kormány kétségtelenül felveti majd a kérdést amikor Bush elnök holnap Budapestre érkezik, és minden bizonnyal részvétre fog találni. Az igazság azonban az, hogy sem a Nyugat, sem maga az Egyesült Államok nem tud elég nyomást gyakorolni Bukarestre, különösen most, hogy Románia már visszafizette külföldi adósságait. Ceausescunak éppen ez volt a célja, amikor annyire megszállottan szorgalmazta a visszafizetést, hogy azután zavartalanul folytathassa politikáját. Az is kétségtelen, hogy Bukarest részéről csak fokozza az ellenséges érzelmeket, sőt talán a gyűlöletet, hogy jelenleg Magyarország az, amely a Nyugaton ugyanolyan népszerűségnek örvend, mint amiben Romániának volt része a korai hetvenes években. Magyarországon eközben a nagyfokú tehetetlenségi érzés forrása az, hogy a románok semmire nem reagálnak. Ha tehát mindezt latba vetjük, látható hogyan romolhat tovább a viszony, talán eddig nem sejtett módon. +++
1989. július 10., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rádió. A múltheti adásukban ugyancsak egy hallgató kifogásolta Orbán Viktor június 16-i gyászbeszédét, pontosabban a párt hirtelen reformpolitikusairól alkotott nézetét. Elgondolkoztató és megdöbbentő, hogy a telefonáló még a nyilvános kritika jogát is megkérdőjelezi, a fenti reformkommunistákat illetően, kiknek 1956-ról alkotott mai nézete, miszerint jogos népfelkelés, Nagy Imre és sorstársainak ártatlansága, már-már példamutatás, nos, úgy 20, esetleg 10 évvel ezelőtt, vagy akár az elmúlt években is vajon miért nem volt ismeretes. Legalább a szűkebb közvélemény számára, mint tetti ezt például Vas Zoltán, Hegedűs András, évekkel ezelőtt vállalt visszaemlékezéseiben. Habár Orbán Viktor személye és munkássága majdhogy nem ismeretlen előttem, engedtessék meg nekem, ogy vele egyetértve a kétkedés jogát is megemlítsem, amit az elmúlt 40 esztendő számtalan torzítása, iszavirág életű igazságai, töménytelen hazudozásai, igensak aláhúz és igazol."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|