|
|
|
|
Eseménynaptár
|
München, 1989. július 7. (SZER, Magyar híradó) - Holnap, szombat délelőtt 10 órakor a Fiatal Demokraták Szövetsége nyilvános tanácsülést tart a Rajk László Szakkollégiumban - Budapest VIII. kerület, Makarenkó utca 20. Vasárnap, július 9-ikén délután 2 órakor a Magyar Október Párt nagygyűlést tart a budapesti Jurta Színházban. Hétfőn délután 5 órakor szolidaritás tüntetés a kínai diákok mellett a budapesti Vörösmarty téren. Szervezők: Fidesz, MDF Ifjúsági Bizottság, Magyar Október Párt, Politikai Foglyok Szövetsége és a Szabad Demokraták Szövetsége. Hétfőn délután 6 órakor a Liberális Klubban bemutatásra kerül a Szabad Demokraták Szövetségének programfilmje. A Liberális Klub minden hétfőn délután 6 órakor tart találkozót - Budapest II. kerület, Pusztaszeri út 35. szám alatt, a Szemlőhegyi-barlang fogadó épületében. Kedden a koraesti órákban érkezik George Bush amerikai elnök Budapestre. A Ferihegyi repülőtérről egyenesen a Kossuth Lajos térre megy, ahol előreláthatóan negyed 8-kor mond beszédet. Ehhez még annyit, hogy több független szervezet felhívást adott ki tagjai számára: vegyenek részt minél nagyobb létszámban a Kossuth Lajos téren az amerikai elnököt üdvözlő demonstráción. A felhívások szövegét a Hazai Napló e hét végi műsorában közöljük. +++
1989. július 7., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rádió. A múltheti adásukban ugyancsak egy hallgató kifogásolta Orbán Viktor június 16-i gyászbeszédét, pontosabban a párt hirtelen reformpolitikusairól alkotott nézetét. Elgondolkoztató és megdöbbentő, hogy a telefonáló még a nyilvános kritika jogát is megkérdőjelezi, a fenti reformkommunistákat illetően, kiknek 1956-ról alkotott mai nézete, miszerint jogos népfelkelés, Nagy Imre és sorstársainak ártatlansága, már-már példamutatás, nos, úgy 20, esetleg 10 évvel ezelőtt, vagy akár az elmúlt években is vajon miért nem volt ismeretes. Legalább a szűkebb közvélemény számára, mint tetti ezt például Vas Zoltán, Hegedűs András, évekkel ezelőtt vállalt visszaemlékezéseiben. Habár Orbán Viktor személye és munkássága majdhogy nem ismeretlen előttem, engedtessék meg nekem, ogy vele egyetértve a kétkedés jogát is megemlítsem, amit az elmúlt 40 esztendő számtalan torzítása, iszavirág életű igazságai, töménytelen hazudozásai, igensak aláhúz és igazol."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|