|
|
|
|
Kecskemét - hírügynökségek
|
1989. április 16. vasárnap (MTI-AFP/AP/EFE/Reuter) - A pártszakadás ellen foglaltak állást a kecskeméti tanácskozáson az MSZMP reformszárnyának képviselői. A ,,Reform-műhely,, elnevezésű találkozón többen élesen bírálták Grósz Károly pártfőtitkárt is - így összegezték a nagy nyugati hírügynökségek a kecskeméti vita tanulságait.
Valamennyi jelentés részletesen ismertette Pozsgay Imre és Nyers Rezső vitaindító előadását. A hozzászólások közül Gombár Csabának azt a megállapítását idézték bővebben, hogy a mesterségesen fenntartott egység megbénítja a párt hatékonyságát, s az MSZMP-t tömegesen fogják elhagyni tagjai, ha nem tud a párt szakítani a konzervatívokkal. A hírügynökségek külön kiemelték, hogy a tanácskozáson aktivan részt vett Lengyel László és Bihari Mihály is, akiket a tavaly májusi pártértekezletet közvetlenül megelőzően zártak ki a pártból. Az amerikai AP hírügynökség arra hívta fel a figyelmet, hogy a pártszakadás kérdése három nappal a KB ülése után vetődött fel ilyen nyíltan, jóllehet úgy tűnt: a központi bizottság személyi kérdésekben hozott döntései a reformszárny megerősődését jelentik. Több jelentés emlékeztetett arra, hogy Grósz Károly pénteken, a Népszabadságnak adott nyilatkozatában, véleményük szerint ellenezte azt, hogy az MSZMP reformkörei szövetségre lépjenek egymással. A kecskeméti találkozón nagy vita volt arról, hogy szükség van-e rendkivüli pártkongresszust tartani, de - vélekednek a hírügynökségi jelentések - végül kisebbségbe n maradt az a csoport, amely a kongresszus minél elöbbi összehívását sürgette.- +++
1989. április 16., vasárnap 10:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rádió. A múltheti adásukban ugyancsak egy hallgató kifogásolta Orbán Viktor június 16-i gyászbeszédét, pontosabban a párt hirtelen reformpolitikusairól alkotott nézetét. Elgondolkoztató és megdöbbentő, hogy a telefonáló még a nyilvános kritika jogát is megkérdőjelezi, a fenti reformkommunistákat illetően, kiknek 1956-ról alkotott mai nézete, miszerint jogos népfelkelés, Nagy Imre és sorstársainak ártatlansága, már-már példamutatás, nos, úgy 20, esetleg 10 évvel ezelőtt, vagy akár az elmúlt években is vajon miért nem volt ismeretes. Legalább a szűkebb közvélemény számára, mint tetti ezt például Vas Zoltán, Hegedűs András, évekkel ezelőtt vállalt visszaemlékezéseiben. Habár Orbán Viktor személye és munkássága majdhogy nem ismeretlen előttem, engedtessék meg nekem, ogy vele egyetértve a kétkedés jogát is megemlítsem, amit az elmúlt 40 esztendő számtalan torzítása, iszavirág életű igazságai, töménytelen hazudozásai, igensak aláhúz és igazol."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|