|
|
|
|
Színházi bemutatók Szolnokon és Miskolcon
|
1989. január 20., péntek - Két vidéki színházunk - a szolnoki és a miskolci - tartott bemutatót pénteken este.
A szolnoki Szigligeti Színházben Franz Kafka A kastély című regényének színpadi változata került közönség elé. A társulatnak ez a vállalkozása az idei színiévad legérdekesebb produkciója, miután - Paszternak dr. Zsivágójának egy évvel ezelőtti adaptációjához hasonlóan - ismét egy nagylélegzetű epikai munkát vittek színre. A sajátos kafkai világot tükröző, humorral is átszőtt színpadi változatot Rónay György fordítása alapján Fodor Tamás rendezte. A díszleteket Rajk László, a jelmezeket Németh Ilona tervezte, míg az előadás szerves részét jelentő zenét Sáry László komponálta. A főbb szerepeket Mucsi Zoltán, Mészáros István, Kocsó Gábor, Meszléry Judit, Kátay Endre, Dobák Lajos és Egri Márta alakította. A Miskolci Nemzeti Színház Csiky Gergely A nagymama című színművének bemutatására vállalkozott. A nagymamát egy korábbi igéret nyomán tizenkét nap alatt írta meg a szerző, az ősbemutató 1891-ben volt a budapesti Nemzeti Színházban. A címszerepet akkor a híres Prielle Kornélia alakította. Húsz év multán Blaha Lujza, 1931-ben pedig Márkus Emilia is eljátszotta a nagymamát. Az utóbbi mellett az unoka szerepét Bajor Gizi személyesítette meg. A miskolci előadáson a főszerepet Máthé Éva alakította, a további szerpekben Mikola Róbert, Kulcsár Imre, Zubornyák Zoltán, Zborovszky Andrea, Komáromi Éva, Incze Ildikó, Varga Gyula, Horváth Zsuzsa, Sallós Gábor és Péva Ibolya látható. A rendező Galgóczy Judit, a díszlet és jelmeztervező Dévényi Rita. A bemutató előtt a színház nézőtéri társalgójában Színészek, színházi emberek Miskolcon címmel kiállítás nyílt, s bejelentették, hogy négytagú bizottság alakult egy végleges miskolci színháztörténeti múzeum létrehozásának szervezésére. (MTI)
1989. január 20., péntek 19:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rádió. A múltheti adásukban ugyancsak egy hallgató kifogásolta Orbán Viktor június 16-i gyászbeszédét, pontosabban a párt hirtelen reformpolitikusairól alkotott nézetét. Elgondolkoztató és megdöbbentő, hogy a telefonáló még a nyilvános kritika jogát is megkérdőjelezi, a fenti reformkommunistákat illetően, kiknek 1956-ról alkotott mai nézete, miszerint jogos népfelkelés, Nagy Imre és sorstársainak ártatlansága, már-már példamutatás, nos, úgy 20, esetleg 10 évvel ezelőtt, vagy akár az elmúlt években is vajon miért nem volt ismeretes. Legalább a szűkebb közvélemény számára, mint tetti ezt például Vas Zoltán, Hegedűs András, évekkel ezelőtt vállalt visszaemlékezéseiben. Habár Orbán Viktor személye és munkássága majdhogy nem ismeretlen előttem, engedtessék meg nekem, ogy vele egyetértve a kétkedés jogát is megemlítsem, amit az elmúlt 40 esztendő számtalan torzítása, iszavirág életű igazságai, töménytelen hazudozásai, igensak aláhúz és igazol."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|