|
|
|
|
Bush-Antall (1. rész)
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 199O. október 18. csütörtök (MTI-tud.) -
George Bush amerikai elnök csütörtökön igen meleg szavakkal
üdvözölte Antall József kormányfőt a Fehér Házban, és
intézkedéseket jelentett be a magyar gazdaság támogatására. Az
ünnepélyes fogadtatás után a két politikus négyszemközt, majd a
küldöttségek bevonásával tárgyalt. A későbbiekben Antall József
James Baker külügyminiszter vendége volt, s folytatódtak a
tárgyalások a két ország együttműködéséről.
A magyar és amerikai zászlókkal fellobogózott Fehér Ház kertjében népes közönség gyűlt össze a fogadtatási ünnepségre, köztük az amerikai magyarság meghívott neves képviselői. A kormány részéről többek között James Baker külügyminiszter, Brent Scowcroft, nemzetbiztonsági tanácsadó és Colin Powell, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke volt jelen. Harsonaszó jelezte Bush elnök és Antall József érkezését, akik elléptek a felsorakozott díszegység előtt, s felhangzott a magyar, majd az amerikai himnusz.
Bush elnök rendkívül meleg szavakkal köszöntötte vendégét, emlékeztetve, hogy hét éve (alelnökként) ő volt az amerikai kormány legmagasabb rangú képviselője, aki Budapesten járt, tavaly pedig az első amerikai elnök, aki látogatást tett Magyarországon.
- Az első demokratikusan választott magyar miniszterelnök látogatása valóban történelmi esemény - hangoztatta Bush, és felidézte: 138 éve egy másik magyar hazafit, Kossuth Lajost fogadták a szabadság másik amerikai jelképében, a Kongresszusban.
- Budapesten, érkezésemkor Kossuth szobra állt a hátam mögött a nevét viselő téren. A mai, történelmi látogatás alkalmából felidézzük emlékét, hiszen harcának felemelő tanulsága, hogy tudta: egy bátor nép nem hajlik meg a szuronyok és a szögesdrót előtt, tudta, hogy a szabadság lángja örökké élni fog. Ma hazájában, Budapesttől a Nagyalföldig, a Duna tájain az új hazafiak tudják, hiszik, hogy egy szabad nép, a szabad ember számára minden lehetséges, tudják, hogy az egyén, nem az állam akarata a jövő. (folyt.)
1990. október 18., csütörtök 18:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Bush-Antall (2. rész)
|
- Magyarország immár nem születő demokrácia, hanem demokrácia - hangsúlyozta George Bush: kormánya szuverén, pluralista, demokratikus európai állam. A magyarok álma megvalósult, sőt továbbterjedt határaikon Közép-Kelet-Európában. 1990-ban Magyarország elfoglalta megbecsült helyét a szabad nemzetek közösségében.
Bush elnök ezután szólt arról, milyen élénk, sokat ígérő gazdasági tevékenység tanúja volt Budapesten, és amerikai cégek már bizalmukat nyilvánították a magyar gazdasági lehetőségek iránt. Utalt az elnök a General Electric, a General Motors beruházásaira, arra, hogy több, mint félmilliárd dollár eddig az amerikai beruházások értéke. - Bátorítani kívánom gazdaságunkat, vizsgálja meg a magyarországi lehetőségeket, mondotta az elnök, méltatva a magyar kormány ,,ambíciózus gazdasági programját,, ,további támogatást ígérve a ,,bátor erőfeszítésekhez,,. Az elnök szólt a magyarországi amerikai beruházási alapról, arra, hogy a kormány az új költségvetési évre 300 millió dolláros támogatást javasolt a közép-kelet-európai országoknak, s bejelentette: Washington a magyar aszálykárok enyhítésére 47,5 millió dolláros takarmánygabona-vásárlási hitelt nyújt. ,,Tudjuk, hogy Magyarország és a többi új demokrácia magas árat fizet azért, mert támogatja az ENSZ rendszabályait Irak ellen. Megértjük, hogy exportpiacaik elvesztése, az emelkedő árak bonyolítják történelmi erőfeszítéseiket a piacgazdaság megteremtésére. Az Egyesült Államok a terhek csökkentése érdekében felhívja a Nemzetközi Valuta Alapot: növelje 5 milliárd dollárral a térség országainak folyósított kölcsönöket. A Világbankot felkérjük, gyorsítsa meg azt a 9 milliárd dolláros programot, amely az energiaproblémák enyhítését szolgálja.
Bush elnök bejelentette, hogy feloldják a magyar diplomaták utazási korlátozásait az Egyesült Államokban (az ENSZ-nél akkreditáltakról van szó - a tud. megj.), és teljesítik a magyar kérést főkonzulátus felállítására Los Angelesben.
- Az Egyesült Államok a század legnagyobb részében Európa partnere volt, s az is marad, üdvözöljük Magyarországot, s a többi új demokráciát az uj, egységes és szabad Európában. Az Egyesült Államok kötelezettséget vállal, hogy megtalálják biztonságukat ebben az új Európában, s Önökkel együtt teremtünk új korszakot az amerikai-magyar kapcsolatokban - hangoztatta beszédében George Bush. (folyt.)
1990. október 18., csütörtök 18:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Bush-Antall 3. rész
|
Megrendüléssel állok a Fehér Ház kertjében - kezdte Bush elnök beszédére adott válaszát Antall József -, hiszen Magyarország szabad kormányának szabadon választott niniszterelnökét fogadják. Büszkék vagyunk arra, hogy az amerikai szabadságeszmék, Washington, Jefferson és társaik hitvallása a mienk is. Büszkék vagyunk arra, hogy győztes történelmi csatáikban magyarok is részt vettek, s büszkék, hogy mindabban, ami Amerikát a világ vezető hatalmává tette, magyar katonáknak, munkásoknak és tudósoknak is része volt.
- Magyarország elsőként vette fel a harcot a szovjet csapatokkal szemben, és megkísérelte megteremteni a szabad demokráciát. Szeretnék köszönetet mondani azért, hogy Amerika állhatatos volt akkor, amikor a szovjet hatalom kiterjesztette uralmát Közép-Kelet-Európa népeire, és ezzel megvetette a védekezés alapjait. Szeretném megköszönni, hogy az emberi jogok védelmét kormányszintre emelték, és azokat képviselték évtizedeken át. Szeretném megköszönni, hogy kemény versenyre kényszerítették a szovjet hatalmat technológiai, gazdasági, katonai téren, s ezzel hozzájárultak, hogy Gorbacsov személyében reformpolitikus tegyen kísérletet a Szovjetunió átalakítására, s Kelet-Európa népei így kedvezőbb feltételeket kaptak a szabadsághoz.
A kormányfő szólt arról, hogy Magyarország megváltoztatta politikai intézményrendszerét, az ország parlamentáris demokrácia, s megvetette a szabad piacgazdaság alapjait. - Nem titkoljuk azonban, hogy a gazdasági változások végrehajtása sokkal nehezebb, mint a politikaiaké - mondotta Antall József, majd igy folytatta:
,,Mindazt felsorolhattam volna, panaszként, kérésként, amit Ön említett. Ez is mutatja, hogy barátokhoz jöttünk, akik olvasnak gondolatainkban. Amit elnök úr elmondott, és nagylelkűen kilátásba helyezett, lehetőséget ad, hogy túléljük a súlyos válságot. (folyt.)
1990. október 18., csütörtök 19:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Bush-Antall 4. rész
|
- Megköszönöm, hogy fogadta a magyar kormányküldöttséget, és biztosíthatom: Magyarországban hű barátra találnak. Önök nélkül nem omlott volna össze Közép-Kelet-Európában a diktatúrák rendszere: az emberek felismerték, hogy mindaz, amit a marxizmus-leninizmus hirdetett, hazugságok sorozata - mondotta a kormányfő, idézve Lincolnt arról, hogy sok embert hosszú időre becsapni nem lehet.
Köszönjük a látogatás lehetőségét, köszönjük Amerika jóindulatát, fejezte be nagy tetszéssel fogadott beszédét a miniszterelnök.
George Bush és Antall József először négyszemközt tárgyalt. Megbeszéléseiken csak Brent Scowcroft, a Nemzetbiztonsági Tanács vezetője és Kodolányi Gyula, a miniszterelnök külpolitikai tanácsadója vett részt. Ezt követően a két kormányküldöttség tanácskozott, majd a külügyminisztériumban folytatódtak a tárgyalások. +++
1990. október 18., csütörtök 19:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Kedves Rádió. A múltheti adásukban ugyancsak egy hallgató kifogásolta Orbán Viktor június 16-i gyászbeszédét, pontosabban a párt hirtelen reformpolitikusairól alkotott nézetét. Elgondolkoztató és megdöbbentő, hogy a telefonáló még a nyilvános kritika jogát is megkérdőjelezi, a fenti reformkommunistákat illetően, kiknek 1956-ról alkotott mai nézete, miszerint jogos népfelkelés, Nagy Imre és sorstársainak ártatlansága, már-már példamutatás, nos, úgy 20, esetleg 10 évvel ezelőtt, vagy akár az elmúlt években is vajon miért nem volt ismeretes. Legalább a szűkebb közvélemény számára, mint tetti ezt például Vas Zoltán, Hegedűs András, évekkel ezelőtt vállalt visszaemlékezéseiben. Habár Orbán Viktor személye és munkássága majdhogy nem ismeretlen előttem, engedtessék meg nekem, ogy vele egyetértve a kétkedés jogát is megemlítsem, amit az elmúlt 40 esztendő számtalan torzítása, iszavirág életű igazságai, töménytelen hazudozásai, igensak aláhúz és igazol."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|