Rendszerváltás és az MTI

	Hogyan ünnepel a magyar?
(Antal János) München, 1989. április 9. (SZER, Zene-szó) - Nem állhatom meg szó nélkül: szokatlanul ünnepel manapság a magyar, utcát seper november 7-én, október 23-án meggumibotoztatja magát, 40 éve nem látott tömegekben vonul a március 15-i zászlók alá és végeláthatatlan bádogkaravánok indulnak nyugati szomszédunk határai felé április 4-én. Mint egy Steinbeck regényben! Hol van már a három tavaszi ünnep dalárdás, fellobogózott, harsány forgataga? A zászlók ugyan most sem hiányoztak a középületekről, de a tömeg, az évtizedekig statisztaszerepre kényszerített tömeg ezúttal távol maradt az ilyenkor szokásos össznemzeti pohárköszöntőtől. Vajon miért? - teszem fel magamban a kérdést, nem elsőként, nem egyetlenként. és furcsa válaszra találok: megromlott a családi viszony. Már ha a nemzetet egy nagy, ideális családként fogom fel. Felbomlottak azok a kapcsolatok, amelyek nélkül nem lehet hidat építeni, nem lehet a leégett, porig bombázott falak helyén új falakat emelni; amelyek nélkül nem lehet számolni, írni, olvasni tanulni; amelyek nélkül nem lehet festeni, énekelni, szobrokat önteni, vagyis amelyek nélkül tervezhetetlenné válik a jövő. Tekintsünk most el attól a kicsinyes vitától, hogy pontosan hol, mikor is fejeződött be Magyarország számára a II. világháború. Április 4-én, vagy 13-án, Szombathely, vagy Kőszeg környékén. Ez a vita a történészekre tartozik. Az ő kötelességük számot adni az igazságról, a történeti hitelességről. Most arról van szó, hogy ugyan miért viseltetik a magyarság nagy része ellenszenvvel eme korszakfordulónk dátuma iránt. És maradjunk még mindig csalárd hasonlatunknál. 1945 után az ország az újrakezdés lázában élt, és mivel a régi családi berendezkedés használhatatlanná vált - a többszöri kölcsönös hűtlenség családjogi fogalmával tudom ezt leginkább körülírni - új viszonyokra volt szükség. Egyfajta átrendeződésre, érzelmi újrakezdésre is. Olyan volt ez, mint egy menyegző. Azonban hamar kiderült, hogy a családban ki viseli a nadrágot, és hogy ez az átrendeződés egy tulajdonképpeni visszarendeződést takar. A maga magát kikiáltó családfő különféle hatalmi allűröket vett fel. Gyakran garázda magatartást tanúsított övéit sem kímélve, a végén pedig zsarnoki önkénnyel terpeszkedett el a család felett, basáskodó tirannus vált belőle, pedagógiai módszereinek kegyetlensége nem ismert határt. A fiúk azonban felnőttek és az erőszak, a gyakori megtorlás ellenére, önérzetes felnőttekké váltak. Megelégelték hát az öncsinálta atya gonoszságát és fellázadtak ellene. Több hasonló históriát is tud a történelem. Az apa megrettenve fiainak, lányainak dühétől, a szomszédba szaladt segítségért. A történet folytatását már ismerjük. A győzedelmes családfő - miután hírét vette az ellenkezés szellemének - másfajta berendezkedést ígért, de ígéretét nem váltotta be, mert nem válthatta be. Valahogy a visszaeső iszákoshoz tudnám hasonlítani, aki minden reggel megfogadja, hogy nem nyúl a pohár után többé, az este azonban már az árok partján fetrengve találja. A hatalom mámora részegebbé teszi birtokosát, mint az alkohol, így a hatalom birtoklása is szenvedélybetegséggé válhat. A család azonban nem lázong többé. Belátta, hogy a felesleges véráldozatoknak csak az emberiség kivételes pillanataiban (...), a kivételes pillanatokra azonban várni kell - és várni, azt már elfelejtett ez a nemzet. Él egyik napról a másikra, megpróbál nem tudomást venni sanyarú helyzetéről. Talán még azt sem vette észre, hogy fegyvert gyártott magának ebből a magatartásból. Mert ez is a tiltakozás egyik formája és erre is volt már példa történelmünkben, akkor passzív rezisztenciának hívták. Tehát a családfő ugyan a régi, de magányossá lett, hiszen a család kirepült és mindennapi betevő szabadsága után kutat. Április 4-én is. +++ 1989. április 9., vasárnap
Vissza » A hírhez kapcsolódik »