|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZDP állásfoglalása a koalíció lehetőségéről
"A magyar és a nemzetközi sajtóban a
közelmúltban nyilatkozatok láttak napvilágot egy esetleges MSZMP,
MDF, MSZDP koalícióról. A Szociáldemokrata Párt - elemezve a kialakult helyzetet - úgy
látja, hogy hiányoznak a társadalmi és politikai feltételek
bármilyen koalíciós elképzeléshez."
BBC, Panoráma:
Lipták Béla nyilatkozata
"... ha Bős megépülne, akkor
Csehszlovákia ezzel áthelyezi a saját felségterületére a Duna jobb
partját is, ami nem más, mint területfoglalási precedens, hazánk
további csonkítása.
A másik, hogy a Duna vizének egy elszigetelt üzemcsatornába való
vezetése Csallóközt teszi tönkre, annak a földműves magyar
életformájának a felszámolását eredményezi."
|
|
|
|
|
|
|
MSZP kongresszus - hétfői munkanap (8. rész)
|
Délután zárt üléssel, a párt elnökének és elnökségének megválasztásával folytatódott a tanácskozás. A zárt lista kialakítása - értesülések szerint - a tanácskozó teremben és a ,,színfalak mögött,, egyaránt hosszas kompromisszumkereső folyamat eredménye volt. Erre utal az is, hogy csaknem 5 órás zárt ülést követően, este kilenc óra után tartottak ismét plenáris ülést. Ekkor hozták nyilvánosságra a Magyar Szocialista Párt elnökségének névsorát. Az MSZP elnöke Nyers Rezső lett. Az elnökség tagjai: Boros László, Fábry Béla, Géczi József, Hámori Csaba, Horn Gyula, Katona Béla, Kárászné Rácz Lídia, Kósa Ferenc, Kovács Jenő, Körösfői László, Lakos László, Mádlné Maár Ilona, Menyhárt Lajos, Nagy Imre, Németh Miklós, Ormos Mária, Pál László, Pozsgay Imre, Szabó György (Borsod megye), Szili Sándor, Vass Csaba, Vastagh Pál, Vitányi Iván. Az elnökség 25. tagja a párt parlamenti frakciójának vezetője lesz. Az elnöklő Varga László bejelentette: a Magyar Szocialista Párt köztársasági elnökjelöltje a kongresszus támogatásával Pozsgay Imre. Ezután ismételten szavazás következett; az Országos Egyeztető Bizottság, valamint a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnökére és tagjaira adták le voksukat a küldöttek. (folyt. köv.)
1989. október 9., hétfő 22:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|