|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZDP állásfoglalása a koalíció lehetőségéről
"A magyar és a nemzetközi sajtóban a
közelmúltban nyilatkozatok láttak napvilágot egy esetleges MSZMP,
MDF, MSZDP koalícióról. A Szociáldemokrata Párt - elemezve a kialakult helyzetet - úgy
látja, hogy hiányoznak a társadalmi és politikai feltételek
bármilyen koalíciós elképzeléshez."
BBC, Panoráma:
Lipták Béla nyilatkozata
"... ha Bős megépülne, akkor
Csehszlovákia ezzel áthelyezi a saját felségterületére a Duna jobb
partját is, ami nem más, mint területfoglalási precedens, hazánk
további csonkítása.
A másik, hogy a Duna vizének egy elszigetelt üzemcsatornába való
vezetése Csallóközt teszi tönkre, annak a földműves magyar
életformájának a felszámolását eredményezi."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP-kongresszus - francia sajtó (1.rész)
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1989. október 7. szombat (MTI-tud) - Nyers Rezsővel készített interjút közölt szombati számában a Le Figaro című párizsi lap az MSZMP kongresszusáról beszámolva. Az MSZMP elnöke az interjúban egyebek között leszögezi, hogy a párt továbbra is erős marad, kivéve, ha a különböző irányzatok képviselői továbbra is belső harcokba bonyolódnak.
,,Ha sikerül tisztáznunk a múltat, ahogy az szándékunkban áll, ha megfelelően felvilágosítjuk a választókat a párt valódi jellegéről, az MSZMP továbbra is befolyásos párt marad. Nem valószínű ugyan, hogy abszolút többségre tehet szert, még az is lehet, hogy nem lesz győztes párt, de mindenképpen a legnagyobbak egyike lesz,, - hangoztatta Nyers Rezső. - ,,Úgy gondolom, továbbra is vállalnia kell kormányzati felelősségét, annak érdekében, hogy az általa kezdeményezett demokratizálás megvalósuljon,,. Az MSZMP elnöke a nyilatkozatban elutasította, hogy a reformirányzat ,,vissza akarja állítani a kapitalizmust,,. ,,Nem kapitalista piacgazdaságot akarunk létrehozni, hanem vegyes jellegűt. Ez magában foglalja a kollektív tulajdont és a szigorúan vett magántulajdont is,, - mondotta. Nyers Rezső azt hangoztatta, hogy ,,Kelet-Európában nem lehet nyíltan szovjetellenes politikát követni,,, de a ,,szovjetellenesség,, fogalma az elmúlt években megváltozott: míg Sztálin, Brezsnyev vagy Csernyenko idejében mindenfajta olyan lépés ebbe a kategóriába számított, amely a nemzeti függetlenséget volt hivatva érvényre juttatni, addig ma csupán a szovjet belügyekbe történő beavatkozás, a Szovjetunió érdekeinek veszélyeztetése sorolható ide. Elképzelhető, hogy a Szovjetunió elfogadná a magyar többpártrendszert, még akkor is, ha abban a kommunisták kisebbségbe kerülnének.. - de csak akkor, ha Mihail Gorbacsov véglegesen sikert arat - emelte ki egyebek között az MSZMP elnöke. (folyt.)
1989. október 7., szombat 11:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|