|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZDP állásfoglalása a koalíció lehetőségéről
"A magyar és a nemzetközi sajtóban a
közelmúltban nyilatkozatok láttak napvilágot egy esetleges MSZMP,
MDF, MSZDP koalícióról. A Szociáldemokrata Párt - elemezve a kialakult helyzetet - úgy
látja, hogy hiányoznak a társadalmi és politikai feltételek
bármilyen koalíciós elképzeléshez."
BBC, Panoráma:
Lipták Béla nyilatkozata
"... ha Bős megépülne, akkor
Csehszlovákia ezzel áthelyezi a saját felségterületére a Duna jobb
partját is, ami nem más, mint területfoglalási precedens, hazánk
további csonkítása.
A másik, hogy a Duna vizének egy elszigetelt üzemcsatornába való
vezetése Csallóközt teszi tönkre, annak a földműves magyar
életformájának a felszámolását eredményezi."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP-kongresszus - brit sajtó (2.rész)
|
A Financial Times két tudósítója szerint ,,lépések sorozatával, köztük a Pozsgay Imre ellen intézett burkolt támadásokkal visszaszorította a kongresszus a magyar reformkommunistákat,,. Kiemelik, hogy míg Pozsgay Imre teljesen szakítani akar az MSZMP múltjával és a pártot a nyugat-európai szociáldemokrata hagyományok alapján képzeli el, addig Nyers Rezső, és nála is kifejezettebben Grósz Károly a pártegységet és a folyamatosságot hangsúlyozta, állást foglalt legalábbis bizonyos kommunista hagyományok megőrzése mellett. ,,Nyers bírálta azokat, akik +messianisztikus módon óhajtják vezetni a pártot+. Ez úgy értelmezhető, hogy Pozsgayra gondol,, - jegyezték meg a Financial Times tudósítói. A The Independent munkatársa aláhúzta: ,,Grósz Károly volt pénteken az egyetlen vezető politikus, akinek volt bátorsága egy ellenséges közönség előtt kiállni a kommunizmus mellett... Mindazonáltal Pozsgay Imre radikális programja nem látszott veszélyben forogni,,. Karacs Imre így zárja tudósítását: ,,Amennyiben elvetik a kommunizmust, a küldöttekre az a nehéz feladat vár, hogy eldöntsék, mit tegyenek annak helyébe. A küldötteknek kevesebb, mint hét százaléka kétkezi munkás, és még ha ki is hagyják a párt nevéből a +munkás+ szót, nehéz lesz a thatcherista gazdaságpolitikával összeegyeztetni a fennmaradó +szocialista+ jelzőt,,. +++
1989. október 7., szombat 10:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|