|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZDP állásfoglalása a koalíció lehetőségéről
"A magyar és a nemzetközi sajtóban a
közelmúltban nyilatkozatok láttak napvilágot egy esetleges MSZMP,
MDF, MSZDP koalícióról. A Szociáldemokrata Párt - elemezve a kialakult helyzetet - úgy
látja, hogy hiányoznak a társadalmi és politikai feltételek
bármilyen koalíciós elképzeléshez."
BBC, Panoráma:
Lipták Béla nyilatkozata
"... ha Bős megépülne, akkor
Csehszlovákia ezzel áthelyezi a saját felségterületére a Duna jobb
partját is, ami nem más, mint területfoglalási precedens, hazánk
további csonkítása.
A másik, hogy a Duna vizének egy elszigetelt üzemcsatornába való
vezetése Csallóközt teszi tönkre, annak a földműves magyar
életformájának a felszámolását eredményezi."
|
|
|
|
|
|
|
Az MTI és a Magyar Hírlap kérdései Németh Miklós miniszterelnökhöz (8. rész)
|
Nagyon fontosnak tartom, hogy alaposan értékeljük és elemezzük az 1988. májusi pártkonferencia óta eltelt időszakot; ennek tanulságait feltétlenül le kell vonnunk. S különösen fontosnak tartom annak elemzését, hogy miért nem sikerült eddig az állampártot lebontani. Annak elemzését, hogy miért maradt az egy párton belül továbbra is két párt, illetve több párt. x Ezt hogyan érti? - Úgy, hogy az egypártrendszer körülményei között - évtizedeken keresztül - az MSZMP tulajdonképpen különböző áramlatok konglomerátuma volt. Jelen voltak benne a kommunista erőkön kívül szociáldemokrata és parasztpárti, sőt kisgazda áramlatok is. Ebből persze inkább előny származott az MSZMP, és hozzátenném, a társadalom részére is. Másképp értékelem viszont azt, hogy az MSZMP belülről kettészakadt; egyrészt azokra a vezetőkre, akik privilégiumokat élveztek, másrészt azokra a párttagokra, akiknek helyzetük semmiben sem különbözött a társadalom többi tagjáétól, és akiknek többnyire csak hátrányok jutottak osztályrészükül. Most végre az a feladat, hogy az új pártot a korábban nem kellően megbecsült párttagság pártjává tegyük. x Vagyis a megújulás egyben elhatárolódást is jelent... - Igen. De nemcsak ezeken a pontokon. Az elhatárolódásnak a társadalom számára meggyőzően kell bizonyítani, hogy ez a párt az ,,uralmon lévő rétegek,, érdekérvényesítő eszközéből a fizikai és szellemi dolgozók, a vállalkozók pártjává változik. Az ideológiai párt jelleget, az ,,ideológiai csendőr,, szerepet elutasítva biztosítja minden párttagnak a szabad gondolkodás jogát. Meg kell indulnunk azon az úton, amelyen az új párt osztálypártból néppárttá, élcsapat jellegű pártból tömegpárttá, ideologikus pártból megvalósítható program köré tömörülő mozgalommá változik. A pártkongresszus történelmi fordulatot csak így jelenthet. (MTI)
1989. október 4., szerda 17:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|