|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZDP állásfoglalása a koalíció lehetőségéről
"A magyar és a nemzetközi sajtóban a
közelmúltban nyilatkozatok láttak napvilágot egy esetleges MSZMP,
MDF, MSZDP koalícióról. A Szociáldemokrata Párt - elemezve a kialakult helyzetet - úgy
látja, hogy hiányoznak a társadalmi és politikai feltételek
bármilyen koalíciós elképzeléshez."
BBC, Panoráma:
Lipták Béla nyilatkozata
"... ha Bős megépülne, akkor
Csehszlovákia ezzel áthelyezi a saját felségterületére a Duna jobb
partját is, ami nem más, mint területfoglalási precedens, hazánk
további csonkítása.
A másik, hogy a Duna vizének egy elszigetelt üzemcsatornába való
vezetése Csallóközt teszi tönkre, annak a földműves magyar
életformájának a felszámolását eredményezi."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP program 5.
|
London, 1989. augusztus 19. (BBC, Panoráma) - Ma közzétették az MSZMP új programtervezetét. Munkatársunk, Pál Miklós ezzel kapcsolatban felhívta Budapesten Krasssó Györgyöt, a Magyar Október Párt alapító tagját: - Több sajtóforrásból értesültünk arról, hogy megjelent, legalábbis kivonatosan a Magyar Szocialista Munkáspárt programtervezete. Ezzel kapcsolatban kérdezem meg a Magyar Október Párt képviselőtestületének tagját, Krassó Györgyöt, hogy annak alapján, amit eddig láttunk belőle, mi az első benyomása erről a programtervezetről? - Azt mondanám, hogy ez a programtervezet már hosszabb ideje várható volt. Igen sok bírálat érte a Magyar Szocialista Munkáspártot azért, hogy valójában programmal nem rendelkezik, korábbi programjait már maga a pártvezetés, nemhogy a párttagság, de a pártvezetés sem vallja magáénak. De minthogy a Magyar Szocialista Munkáspárt október elején kongresszusra készül, amely valósszínűleg jelentős változásokat fog hozni a párt ideológiájában és valószínűleg vezetésében is, várható volt, hogy már ezt megelőzően közzéteszik programtervezetüket, a későbbiek folyamán pedig végleges programjukat. Első benyomásra azt mondhatnám, hogy felemás ez a programtervezet. Sok mindent mond, amit többé-kevésbé más pártok is mondanak, de számos fontos kérdésben továbbra is az a felemásság tükröződik benne, hogy miközben állást foglalt a belső megújulás, a párt belső megújulása, valamint az ország kérdései, az ország legfontosabb kérdéseiben demokratikus megoldások kivitelezése mellett, közben nem akarja megbántani a párt konzervatívabb erőit sem. Itt nem egy dokumentumról van szó, hanem kettőről. Az egyiknek a címe Történelmi utunk tanulságai, a másiknak Az MSZMP programnyilatkozata, és mind a kettőt a párt Központi Bizottsága által létrehozott, valószínűleg külön erre a célra létrehozott bizottság készítette el. (folyt.)
1989. augusztus 19., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|