|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZDP állásfoglalása a koalíció lehetőségéről
"A magyar és a nemzetközi sajtóban a
közelmúltban nyilatkozatok láttak napvilágot egy esetleges MSZMP,
MDF, MSZDP koalícióról. A Szociáldemokrata Párt - elemezve a kialakult helyzetet - úgy
látja, hogy hiányoznak a társadalmi és politikai feltételek
bármilyen koalíciós elképzeléshez."
BBC, Panoráma:
Lipták Béla nyilatkozata
"... ha Bős megépülne, akkor
Csehszlovákia ezzel áthelyezi a saját felségterületére a Duna jobb
partját is, ami nem más, mint területfoglalási precedens, hazánk
további csonkítása.
A másik, hogy a Duna vizének egy elszigetelt üzemcsatornába való
vezetése Csallóközt teszi tönkre, annak a földműves magyar
életformájának a felszámolását eredményezi."
|
|
|
|
|
|
|
Három pályázó a képviselőjelöltségre Zalaegerszegen
|
1989. augusztus 11., péntek - Pótválasztást tartanak szeptember 16-án Zalaegerszegen Zala megye 2-es számú országgyűlési választókerületében. A nemrég megüresedett képviselői hely betöltésének előkészületei sorában pénteken egyeztető fórumot tartottak a körzetben működő pártok, tömegszervezetek, alternatív csoportok, valamint az érintett községi tanácsok képviselői. A jelölőgyűlések lebonyolításával kapcsolatos teendőket beszélték meg. Az MDF, a FIDESZ és az SZDSZ - közösen - dr. Marx Gyula rendelőintézeti főorvost jelölte, az MSZDP pedig dr. Schein István munkaközösségi jogtanácsost szeretné bejuttatni a Parlamentbe. A Hazafias Népfront megyei és városi elnökségéből, az MSZMP Zala megyei koordinációs irodáját, a zalaegerszegi végrehajtó bizottságát és reformkörét, valamint a Zalaegerszegi Ifjúsági Társulást tömörítő választási szövetségnek Győrffy István újságíró, a Zalai Hírlap főszerkesztő-helyettese lett a jelöltje.
Döntés született a jelölőgyűlések helyéről és időpontjáról is. Eszerint augusztus 28-án Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színházban, két nappal később Andráshidán, augusztus 31-én pedig Pókaszepetken dől el véglegesen, hogy kik kerülnek a képviselőjelölti listára. (MTI)
1989. augusztus 11., péntek 17:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|