|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZDP állásfoglalása a koalíció lehetőségéről
"A magyar és a nemzetközi sajtóban a
közelmúltban nyilatkozatok láttak napvilágot egy esetleges MSZMP,
MDF, MSZDP koalícióról. A Szociáldemokrata Párt - elemezve a kialakult helyzetet - úgy
látja, hogy hiányoznak a társadalmi és politikai feltételek
bármilyen koalíciós elképzeléshez."
BBC, Panoráma:
Lipták Béla nyilatkozata
"... ha Bős megépülne, akkor
Csehszlovákia ezzel áthelyezi a saját felségterületére a Duna jobb
partját is, ami nem más, mint területfoglalási precedens, hazánk
további csonkítása.
A másik, hogy a Duna vizének egy elszigetelt üzemcsatornába való
vezetése Csallóközt teszi tönkre, annak a földműves magyar
életformájának a felszámolását eredményezi."
|
|
|
|
|
|
|
- Jelölőgyűlések Szegeden és Kecskeméten - 1. folyt.
|
Varga László lelkész erősen az érzelmekre ható beszédében büszkén hangsúlyozta, hogy ő a Népfront jelöltje. Nem falansztert akarok - mondta, amikor a család szerepéről volt szó. Szerinte a képviselő dolga erősíteni a józanság lehetőségét. Amikor az oroszlán szakálláról, a szovjetunióbeli kapcsolatról szólt, szavaiból kiérződött az óvatos félelem. A Demokrata Fórum jelöltjeként Debreczeni József állt a dobogóra. Kijelentette: ő eddig nem akart politizálni, a KISZ-ből, szakszervezetből is kilépett, de úgy látja, mostantól fogva lehetőség van a tisztességes politizálásra, ezért szükségét érzi, hogy megpróbáljon tenni valamit másokért, az országért. Ugyanakkor megkérdőjelezte azon jelöltek igazságát és a bizalmat, akik már lejáratott szervezetek nevében indultak. Az SZDSZ képviselője, Farkas Zoltán az emberekre figyelés szükségességét hangsúlyozta, és kijelentette: az igazság nem attól függ, hogy a vezetés mit vár el. Említette az eddigi hatalmi szervekben megindult bizalom fontosságát és a gazdasági-társadalmi megújulás törvényszerűségét. A bemutatkozások után a kérdések, hozzászólások következtek. Ezekkből kiderült, hogy a "homo politikus", a politikus ember még nem általános jelenség hazánkban. Sokan beszéltek olyan problémákról, mely inkább a helyi tanácsra tartozna, mint képviselőkre. Az egyik MSZMP-szimpatizáns például a lakásügyét emlegette. Többen beszéltek az eddigi hatalmi szervekkel szembeni bizalmatlanságról, a hit elvesztéséről. Mint az egyik felszólaló mondta: az MSZMP-jelöltekkel a beszéd süketek párbeszéde. Természetesen az elkötelezettek is jelentkeztek. Három felszólaló szinte egyeztetett módon mást sem csinált, csak a két független jelöltet próbálta lejáratni. Hát a politikai gondolkodást még tanulni kell. (folyt.)
1989. július 4., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|