|
|
|
|
Csád-Líbia - megszakadtak a tárgyalások
|
Bamako, 1989. július 22. szombat (Reuter/AP) - Pénteken este konkrét eredmény nélkül félbeszakadtak azok a tárgyalások, amelyeket Moamer el-Kadhafi líbia vezető és Hisszén Habré csádi államfő folytatott egymással az Afrikai Egységszervezet jószolgálati bizottságának égisze alatt Mali fővárosában.
Az eredménytelenség okáról maguk a résztvevők nem nyilatkoztak, de hivatalos források szerint Kadhafi és Habré között a határ menti Aouzou-övezetban lévő libiai katonai jelenlét miatt támadt áthidalhatatlan nézeteltérés. Az urániumban gazdag övezetet - amelyet Tripoli 1973-ban annektált - mindkét ország magáénak vallja, s Kadhafi elutasította azt a kompromisszumos javaslatot, hogy a területet egy semleges, az Afrikai Egységszervezetet képviselő katonai erő szállja meg. A kétnapos megbeszélés-sorozatról szólva a vendéglátó Mali államfőjének szóvívője mindenesetre cáfolta, hogy a tárgyalások kudarcot vallottak volna, hisz - mint mondta - Kadhafi és Habré több mint hét év óta most először találkozott egymással, s megbeszélésük négy órán át tartott. A tárgyalások különböző szinteken folytatódni fognak - közölte. +++
1989. július 22., szombat 06:17
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|