|
|
|
|
A sopron-kőszeghegyaljai intézőbizottság ülése - Pozsgay Imre nyilatkozata (1.rész)
|
1989. június 14., szerda - Pozsgay Imre államminiszter elnökletével ülést tartott szerdán Bükfürdőn a sopron-kőszeghegyaljai intézőbizottság. A tanácskozáson a térségben található gyógyfürdők további hasznosításáról, a gyógyidegenforgalom fejlesztésének lehetőségeiről szóló előterjesztéseket vitatták meg. Az elhangzottak alapul szolgálhatnak a jövő évtized közepéig szóló fejlesztési program kidolgozásához.
A vitában felszólaló Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter elmondta: hamarosan a társadalombiztosítás is aktív szerepet vállal a gyógyidegenforgalom fejlesztésében, részben társvállalkozóként, s olyképpen is, hogy egyes létesítmények tulajdonosa lesz. Gellai Imre kereskedelmi miniszterhelyettes azt hangsúlyozta: az idegenforgalmi szolgáltatások árait úgy kell megállapítani, hogy azok fedezzék a létesítmények fenntartásának költségeit. Varga Miklós, a Környezetvédelmi és Vizgazdálkodási Minisztérium államtitkára a gyógyvizkészletek megóvására, az e téren tapasztalható pazarlások megszüntetésére hívta fel a figyelmet. Az ülés után Pozsgay Imre újságírók kérdéseire válaszolt. Kifejtette, hogy a nyugati határszél hosszú időn át mellőzött és elhanyagolt vidéke volt az országnak. Ezen a felfogáson a demokratizálás, a nyitott politika és a nemzetközi kapcsolatok kiteljesedése változtathat. A műszaki határzár felszámolása, az idegen csapatok kivonása a nyugati területekről, ezzel összefüggésben a hazai védelmi stratégia újbóli átgondolása sokat könnyít az emberek egymás közötti érintkezésén, az idegenforgalom fejlesztésén. Az 1995-ös Budapest-Bécs világkiállítás új korszakot nyithat meg nemzetközi kapcsolataink alakulásában, ami végső soron hazánk állampolgárainak felemelkedését szolgálja. Pozsgay Imre szerint a nagymarosi munkálatok leállításával felszabaduló pénzt oda kell adni a vállalkozóknak a világkiállítás előkészületeire; hogy végül kik jutnak hozzá, az tárgyalásokon dől el - tette hozzá az államminiszter. (folyt.köv.)
1989. június 14., szerda 17:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A sopron-kőszeghegyaljai intézőbizottság ülése - Pozsgay Imre (2.rész)
|
Egyéb kérdésekre válaszolva Pozsgay Imre leszögezte, hogy a nemrég megalakult demokratikus Magyarországért mozgalomban nincs szándék a pártszakításra, a mozgalom éppen a társadalmi egység megerősítését szolgálja. Az államminiszter elismerően nyilatkozott a megyék nyitottságáról, aminek egyik megnyilvánulása, hogy a megyék nyomást gyakorolnak a politikai megújulás érdekében. (MTI)
1989. június 14., szerda 17:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|