|
|
 |
|
 |
Mégis kinek az érdeke? 3.
|
Igaz a legtöbbeket ez nem is zavarja, hiszen ők tovább akarnak
tanulni, még ha csak kettesek is, csak akad egy "piti kis főiskola"
ahová ennyivel is bejuthatnak... Ebbéli reményeiket sem a család,
sem az iskola nem oszlatja szét. Senki nem áll melléjük, hogy "ebből
elég, iratkozz inkább át egy másik iskolába, szakközépbe, vagy
szakmunkásképzőbe". De a szülők sem verik a gimnázium igazgatójának
asztalát, hogy olyan fakultációkat indítson, aminek - egy sikertelen
felvételi esetén - hasznát is veheti a gyerek. Képezzék ki
adószakértőnek, könyvvizsgálónak, - kapva kapnának érte a sorra
alakuló kisvállalkozások. De nem, az iskolarendszerünk ennyire még
nem társadalmasodott.
Mindenki bízik valamiben. Az igazgató abban, hogy majd csak
intézkedik a minisztérium, a szülő és a gyerek abban, hogy csak
sikeredik az a felvételi, vagy ha nem, hát találnak egy jó
munkahelyet a következő próbáig. És a vállalatok is bizakodnak, majd
csak találnak munkaerőt valahogy.
Amikor Glatz Ferenc, művelődési miniszter meghirdette
oktatáskorszerűsítési elképzeléseit, teljesen kétségbe estem. A
miniszter programja - félreértés ne essék - szerintem jó. Annyi csak
a bajom, hogy ő találta ki, a miniszter. Sem a vállalatok - vagy
azok érdekképviseletei - sem a szülői munkaközösségek nem követelték
ki, hogy az iskola valóban az életre készítse fel a gyereket, a
leendő munkavállalót.
Hát mégis, kinek az érdeke, hogy ne csellengjenek a munkanélküli
fiatalok százával, ezrével, s holnapután talán már tízezrével az
utcán? A kultuszminiszternek egyedül kell kitalálnia, hogy vajon
mire is lenne (lesz) szükségük a gazdálkodóknak? Senkinek sem
fontos, hogy a felnövekvő generációk - szándékuk szerint - valóban
hasznos tagjai legyenek a társadalomnak? A holnapra senki se gondol?
(MTI-Press)
ág/pé Fekete Gy.
1989. július 20., csütörtök 12:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|