|
|
|
|
Kínai helyzetkép- 2.
|
A hiradásokból kiderül, hogy Kínában az utóbbi időben főleg az értelmiség képviselőit vették őrizetbe. Sőt, a hivatalos pártlapban szerdán megjelent egyik cikk élesen támadja Csao Ce-jang volt pártfőtitkárt, amiért annak idején védelmébe vett egy ,,Nyugatot magasztaló,, televíziós sorozatot. ,,A folyó elégiája,, címet viselő sorozatot - amely állítólag párhuzamot von a Sárga Folyó áradásai miatt keletkezett természeti csapások és a politikai katasztrófák (így a kulturális forradalom időszaka) között - a párt lapja ,,a kínai nemzet halotti énekének,, nevezte, amely ,,nihilizmust,, sugall, és ,,nevetségessé teszi a kommunista pártot, Mao Ce-tungot,,. Egy újabb ,,tisztogató kampány,, keretében egyébként Sanghajban csaknem tízezer videokazettát semmísitettek meg, harmincezer könyvet és folyóiratot koboztak el, amelyeket ,,pornográfnak és egészségtelen hatásúnak,, minősítettek. A TASZSZ hírügynökség Csiang Cö-min, az új főtitkár szavait idézi, amelyek szerint a rendbontásokba torkollott diáklázongások azt bizonyították, hogy erősíteni kell a pártirányítást és az ideológiai munkát a felsőoktatási intézményekben. Az idegen nyelvek főiskoláján elhangzott beszédében Csiang Cö-min különösen fontosnak tartotta, hogy a diákokat a nemes eszmék, az erkölcs és a fegyelem szellemében neveljék. Az említett egyetemről kikerülő, majdan külpolitikai területen dolgozó emberek például csak ilyen tulajdonságok birtokában lesznek képesek szembeszállni a korrupcióval, erejüket csak így tudják majd a szocialista modernizáció ügyének szentelni - hangoztatta a főtitkár. +++
1989. július 19., szerda 18:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|