|
|
|
|
A magyar adósságtömeg - bécsi szemmel
|
Washington, 1989. július 18. (Amerika Hangja, Világhíradó) - Simányi Tibor, bécsi tudósítónk elmondja, hogyan látják a magyarországi fejleményeket bécsi szemmel: - Nyugaton általában - és Ausztriában meg különösen - a legnagyobb elégtétellel veszik tudomásul, és jóindulattal figyelik a magyarországi eseményeket, a marxizmus csődtömegének lassú, de állhatatos felszámolását. Ugyanakkor nem kisebb érdeklődéssel kérdik: mi Magyarország helyzete a KGST-én belül, milyen mértékben hátráltatja az ország különféle kötelezettsége a többi tagországgal szemben a további fejlődést? Ugyanis a gazdasági növekedés 1988-ban valamivel jobb volt ugyan a KGST-ben mint még 1987-ben - ennek ellenére a tagországok különböző gazdasági válságokkal küzdenek. Különösen azok, amelyek hosszabb-rövidebb ideje reformokat hajtanak végre - így elsősorban a Szovjetunió és Lengyelország. De Magyarország helyzete sem rózsás, az infláció meg a gazdaság és az életnívó stagnációja okozzák a legnagyobb gondot. Minden magyar 1800 dollárral tartozik nyugati bankoknak és országoknak. Ez megfelel Venezuela és Argentína eladósodásának. A teljesen eladósodott Mexikóban a fejenkénti tartozás 1330 dollárra rúg, a fizetésképtelen Lengyelországban 1100 dollárra. Bulgária adósságtömege is egyre nő. Bécsben úgy vélik a gazdasági szakértők, hogy Lengyelországban a bérek és fizetések kerekasztal melletti, megállapodott megemelése következtében az infláció rövidesen növekedni fog, s a lengyel gazdaságot csak úgy lehetne valójában szanálni, ha segítik a magángazdálkodást, hogy nyereséggel tudjon dolgozni. Az átmeneti idő persze áldozatot követel a lakosságtól. És vajon miért? - kérdik Bécsben -, miért olyan nyomasztó a Szovjetunió gazdasági helyzete, hogy 44 évvel a háború után még mindig vannak cikkek, amelyeket csak jegyre lehet kapni? (folyt.)
1989. július 18., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Magyar adósságtömeg - bécsi szemmel - 1. folyt.
|
Az egyik válasz ez: a valódi parasztokat Sztálin likvidáltatta, a kolhozparasztok a termelésben csak a tervkényszert ismerik, azonkívül a szovjet mezőgazdaság gépparkja hiányos és elavult. A másik válasz így hangzik: a stagnációk előtt lévő tervgazdálkodást ugyan nagy részben felfüggesztették, azonban a piacgazdálkodás még nem működik, mégpedig azért nem, mert a piacot irányító árrendszer a hatalmas arányú diszfunkcionálás következtében megmerevedett. Így hangzik - mondják Bécsben -, hogy a három reformország: a Szovjetunió, Lengyelország és Magyarország közül az utóbbi lépett a helyes útra. Miért? Felismerték, hogy az állam a legrosszabb vállalkozó, s ezért kiépítik a bankrendszert, amely által tőke áll rendelkezésre olyan pénzalapok alapítására, amelyek minden valószínűség szerint nyereséggel dolgoznak majd. Azonban nagyon is természetes, hogy 40 év merev tervgazdálkodása után nem lehet a közgazdaságot egyik napról a másikra visszaállítani a piacgazdálkodásra, nem lehet egyik napról a másikra szubvencionált, tehát veszteséggel dolgozó állami üzemeket bezárni - mert akkor mi történik a munkavállalókkal? Az átmenet természetszerűleg nehéz és áldozatokkal jár, de az egyetlen helyes út a politikai megújhodással együtt. +++
1989. július 18., kedd
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|