|
|
|
|
Illegális japán exportőr
|
Tokió, 1989. július 17. kedd (AP) - A japán rendőrség ismét letartóztatta Matsuda Hirokunit, s megintcsak azzal a váddal, hogy megsértette a COCOM-szabályokat. A Pormetron Technics Corp. gépgyár elnöke állítólag olyan félvezetőket gyártó berendezéseket exportált az NDK-ba, amelyeket a COCOM szabályai szerint tilos eladni szocialista országnak.
A rendőrség egyik tisztségviselője névtelenségbe burkolózva közölte, hogy Matsuda Hirokuni 1987-ben a japán kormány engedélye nélkül Dél-Koreán és Kínán keresztül 120 millió jen (98600 US dollár) értékű berendezést exportált az NDK-ba. A berendezéssel szilikon tányérkákba integrált áramköröket lehet maratni. A cégvezetőt július hetedikén is őrizetbe vették, mert állítólag több mint 10 kilogramm hafniumot - atomreaktorokban használatos ritkafémet - adott el 1986-ban és 87-ben az NDK-nak. A hafniumot sem szabad a COCOM szerint szocialista országba exportálni. A félvezetőket gyártó berendezés eladására egyébként a hafnium-ügy miatt megkezdett vizsgálat vezette rá a rendőrséget. Ha a cégvezető bűnösnek találtatik a bírósági tárgyaláson, akár öt évi börtönnel is sújthatják. +++
1989. július 18., kedd 12:34
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|