|
|
|
|
Folytatódott a klasszisok győzelemsorozata (1. rész)
|
1989. julius 15. szombat (MTI) - A már megszokott időpontban 17 órakor kezdődött a Komjádi uszodában a Medinvest országos uszóbajnokság. A szombati eseményekre már valamivel több néző volt kiváncsi, mint az előző két napon, s aki kilátogatott, nem csalódott. Először ismét két rövidtávu számban, a női és férfi 50 m-es pillangóban avattak győzteseket. A gyengébb nem képviselői között Csépe Gabriella - Szöulban melluszóként szerepelt -, mig a férfiaknál Deutsch Tamás nyert. A 400 m-es gyorsuszásban Egerszegi Krisztina sokadszor vert métereket hazai ellenfeleire. Ezuttal sem kellett különösebben erőlködnie a győzelemért. Következett a nap legérdekesebb száma, a 200 m-es férfi melluszás. Rajtkőre állt a szám olimpiai bajnoka, Szabó József, valamint a szintén világklasszis Güttler Károly és Szabó Péter. Szoros, izgalmas versenyt vivtak, bár az időeredmény korántsem nevezhető szenzációsnak. Szabó József az utolsó forduló után hagyta maga mögött a mezőnyt, s ekkor szerzett előnyéből egy félhossznyit a célig megőrzött a jól hajrázó Szabó Péter előtt. A 100 m-es női pillangóuszásban Csépe Gabriella ,,duplázott,,, azaz második szombati aranyérmét nyerte. - Eredmények: n ő k : 50 m pillangó: 1. Csépe Gabriella (Gyöngyös) 29.65 mp 2. Cserny Zsuzsa (U. Dózsa) 29.71 3. Schulze Renáta (Bp. Spartacus) 29.72 4. Pintér Orsolya (Szeged) 30.39 5. Alexa Zsuzsa (Szeged) 30.45 6. Nagy Tünde (KSI) 30.48 400 m gyors: 1. Egerszegi Krisztina (Bp. Spartacus) 4:19.72 p 2. Buth Zsuzsa (Bp. Spartacus) 4:26.23 3. Balyi Györgyi (Bp. Spartacus) 4:27.49 4. Szabó Tünde (Nyiregyháza) 4:28.53 5. Kovács Rita (Nyiregyháza) 4:29.25 6. Kozma Barbara (KSI) 4:37.16 (folyt.köv.)
1989. július 15., szombat 18:11
|
Vissza »
|
|
Folytatódott a klasszisok ... (2. rész)
|
100 m pillangó: 1. Csépe Gabriella (Gyöngyös) 1:04.25 p 2. Füri Csilla (BVSC) 1:04.46 3. Buth Zsuzsa (Bp. Spartacus) 1:04.88 4. Tafferner Zita (Bp. Honvéd) 1:06.09 5. Schulze Renáta (Bp. Spartacus) 1:06.26 6. Cserny Zsuzsa (U. Dózsa) 1:06.50 f é r f i a k : 50 m pillangó: 1. Deutsch Tamás (Bp. HOnvéd) 26.26 mp 2. Darnyi Tamás (U. Dózsa) 26.40 3. Horváth Zoltán (FTC) 26.49 4. Kálló István (BVSC) 26.56 5. Bernhardt Károly (U. Dózsa) 26.85 6. Kovács László (Bp. Honvéd) 26.86 200 m mell: 1. Szabó József (Bp. Honvéd) 2:19.07 p 2. Szabó Péter (BVSC) 2:19.66 3. Güttler Károly (U. Dózsa) 2:20.43 4. Debnár Tamás (BVSC) 2:20.49 5. Gyenes András (Bp. Honvéd) 2:26.28 6. Braunsteiner Csaba (BVSC) 2:28.49 (folyt.köv.)
1989. július 15., szombat 18:13
|
Vissza »
|
|
Folytatódott a klasszisok ... (3. rész)
|
Darnyi Tamás a 200 m-es pillangóban ujabb csucsot adott át a multnak, mégpedig Énekes Zoltán 1982-es országos rekordját javitotta meg. A versenyben a győztes mögött Kiss Tibor és Molnár Attila ütött a célba. A női 100 m-es melluszásban Pohl Anett nemhiába gyakorolta pénteken az uszásnemet - furcsa módon a 200 m-es gyorson állt rajthoz, de végig mellen uszott - mivel ezuttal biztosan szerzett bajnoki cimet Nagy Tünde előtt. A többiek igen távolról követték az élen haladókat. A leghosszabb számban, az 1500 m-es férfi gyorsban Darnyi Tamás végig több hossz hátránnyal követte Kalaus Valtert, mögöttük a mezőny hamar szétszakadt. A sorrend alig változott, a bronzérmet Pintér Róbert szerezte meg. A nap záróversesnyében a Bp. Spartacus uszónői fölényesen nyerték a 4x100-as gyorsváltót. - Eredmények: n ő k : 100 m mell: 1. Pohl Anett (BVSC) 1:14.04 p 2. Nagy Tünde (KSI) 1:14.73 3. Balajcza Timea (U. Dózsa) 1:17.21 4. Gulyás Andrea (Bp. Honvéd) 1:18.34 5. Sütő Mónika (Dunaujváros) 1:18.54 6. Varga Dóra (Dunaujváros) 1:18.93 4x100 m gyorsváltó: 1. Bp. Spartacus (Ötvös Éva, Balyi Györgyi, Buth Zsuzsa, Egerszegi Krisztina) 3:57.45 p 2. U. Dózsa 4:07.03 3. Dunaujváros 4:07.56 4. Bp. Honvéd 4:07.93 5. FTC 4:12.07 6. Nyiregyháza 4:22.91 f é r f i a k : 200 m pillangó: 1. Darnyi Tamás (U. Dózsa) 2:00.97 p, országos csucs (régi: 2:01.72 p, Énekes Zoltán) 2. Kiss Tibor (BVSC) 2:02.83 3. Molnár Attila (BVSC) 2:04.14 4. Pintér Róbert (FTC) 2:04.27 5. Szilágyi Zoltán (BVSC) 2:04.41 6. Kiss Zsolt (Dunaujváros) 2:12.07 (folyt.köv.)
1989. július 15., szombat 19:21
|
Vissza »
|
|
Folytatódott a klasszisok ... (4. rész)
|
1500 m gyors: 1. Kalaus Valter (Bp. Honvéd) 15:38.99 p 2. Darnyi Tamás (U. Dózsa) 15:47.59 3. Pintér Róbert (FTC) 17:01.76 4. Mahó András (Bp. Spartacus) 17:08.38 5. Urbin Tamás (Nyiregyháza) 17:30.32 6. Kertész István (Nyiregyháza) 17:38.28+++
1989. július 15., szombat 19:23
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|