|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/1989_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
Egy magyar bányász véleménye
|
![](../img/spacer.gif)
Washington, 1989. július 14. (Amerika Hangja) - Kedves hallgatóink Bizonyára emlékeznek arra, amikor George Bush, az Egyesült Államok elnöke a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen azt mondta hallgatóságának, hogy Magyarország legértékesebb erőforrása a magyar nép és az egyén. Hallgassák meg a következő őszinte nyilatkozatot, amely szerintünk pontosan ezt az értékes erőforrást tükrözi, amikor budapesti sajtóközpontunk vendége arra a kérdésre válaszol, hogy miért jött el ilyen messziről a fővárosba. - Én kérem azért jöttem fel Salgótarjánból, Nógrád megyéből, hogy személyesen győződjek meg arról, milyen Bush elnök úrnak a tekintete, mert abban a válságban, amiben vagyunk - hatgyermekes apa létemre - engem is érdekel, mi lesz a sorsunk, vagy hogyan számítsunk tovább, hogyan lépjünk tovább az életben, mint ilyen szegény kis emberek, tudjunk alkalmazkodni. Ahogy megnéztem közelről őt, láttam: kedves ember. És hiszek abban, hogy Grósz elvtárssal, az ő döntésük alapján mi is majd hitelesen tovább jutunk valamilyen módon. És szeretném azt, ha itt szépen, csöndesen, igazságos úton-módon javítanának a helyzetünkön. Mert én is, mint szegény ember, a mészkőbányában dolgozom 12 óra hosszat. 4500 forintos kereset mellett azért hat gyereknek ebben a helyzetben cipőt, ruhát, ennivalót, akkor moziba, discóba, oda is kell egy kis pénz. Itt van rajtunk akkor ez az adó. Ez megvágott alaposan bennünket, sajnos erről nem tehetünk, ezt nekünk is vállalnunk kell úgy, mint a többinek. Már belenyugodtunk abba, hogy milyen helyzetben vagyunk. (folyt.)
1989. július 14., péntek
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
|
![](../img/1989_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
- Magyar vélemény - 1. folyt.
|
![](../img/spacer.gif)
Azért jöttem fel, hogy meggyőződjek, hogyan lépjek majd én is tovább, meg a többi társam is, munkatársaim. Hazamegyek, el fogom mondani nekik, hogy itt voltam. Ők nem tudnak róla, hogy miért jöttem fel, de meg fogom nekik mondani, bízzanak abban, hogy szerencséjük lesz, hogy javulni fog a helyzetünk. Előre is köszönöm, és azt kívánom, hogy egyezzenek meg szépen, hiszen ők is emberek, meg mi is emberek vagyunk, segítsünk egymáson. Ugye úgy szép az élet, hogyha egymást kisegítjük, megvédjük egymást a bajban. Térjünk az igazság útjára Én csak ennyit akartam, sok szerencsét mind a kettőnek. Köszönöm szépen. - Én is nagyon szépen köszönöm. - Kovács István vagyok Bátonyterenyéről, 46 éves, bányászmunkás. - Ahogy Varsa István kollégánk mondaná: ez is egy hang, egy magyar hang, és ez az ember egy a sok millió közül, Magyarország legértékesebb erőforrása. +++
1989. július 14., péntek
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
|
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
|