|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Erdélyi menekültek nyílt levele Bush elnökhöz
"Mi, az Erdélyből menekültek, még összeszűkült gyomorral,
félelemtől átitatva, hontalanul, napi szellemi és anyagi
feladatokkal küszködve nem politizálunk, de számítunk a reformok, a
nemzetközi összefogás családegyesítő hatására, melyben az Ön
közreműködését is kérjük."
BBC, Panoráma:
Mindszenty ellen koholt vádakat is hoztak
"Perének felülvizsgálatakor a hatóságoknak óvatosan kell lépniük,
mivel miközben elítélik a nyilvánvaló igazságtalanságot, úgy tűnhet,
jóváhagyják Mindszenty eszméit. Magyarországon sokan mártírnak
tekintik, a hatóságok pedig nyilvánvalóan nem szeretnék, ha a
jelenlegi bizonytalan politikai helyzetbe még vallásos szenvedélyek
is vegyülnének."
|
|
|
|
|
|
|
Akció a fővárosi hajléktalanok elhelyezésére
|
1990. október 31., szerda - Alig néhány órával Budapest
főpolgármesterének beiktatása után, szakértők és pártpolitikusok
jelenlétében vitatták meg a Városházán a hajléktalanok sürgős
elhelyezése érdekében szükséges teendőket.
Mint ismeretes, a MÁV úgy döntött, hogy október 31-én, szerdén éjféltől bezárják a pályaudvarok várótermeit ahogy eddig a hajléktalanok éjszakáztak.
A főpolgármester gyors döntése szerint még szerdán este orvosok keresik fel a pályaudvarokat, s megvizsgálják a hajléktalanokat, s a betegeket kórházba szállítják. Könnyíti a helyzetet, hogy a MÁV mégsem nem egyszerre zárja le a várótermeket, hanem három nap alatt fokozatosan. Így némiképp felkészülhet a főváros a hajléktalanok elszállásolására. Egyuttal a MÁV átad egy 150 személyes munkásszállást is, a Madridi úton, a hajléktalanok számára.
A tanácskozáson egyebek között elhangziott, hogy a fővárosi hajléktalanok döntő többsége vidékről érkezik. Ezért ez a gond csak a vidéki önkormányzatok részvételével oldható meg. Szóba került az ezzel kapcsolatos kormányzati felelősség és kompetencia is.
A fővárosban, mint azt Demszky Gábor hangsúlyozta rövidesen újabb átmeneti szállások kialakítására lesz szükség a hajléktalanok elhelyezésére, ebben azonban csak a kerületi önkormányzatokkal történt előzetes megbeszélés után döntenek. (MTI)
1990. október 31., szerda 19:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|