|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Erdélyi menekültek nyílt levele Bush elnökhöz
"Mi, az Erdélyből menekültek, még összeszűkült gyomorral,
félelemtől átitatva, hontalanul, napi szellemi és anyagi
feladatokkal küszködve nem politizálunk, de számítunk a reformok, a
nemzetközi összefogás családegyesítő hatására, melyben az Ön
közreműködését is kérjük."
BBC, Panoráma:
Mindszenty ellen koholt vádakat is hoztak
"Perének felülvizsgálatakor a hatóságoknak óvatosan kell lépniük,
mivel miközben elítélik a nyilvánvaló igazságtalanságot, úgy tűnhet,
jóváhagyják Mindszenty eszméit. Magyarországon sokan mártírnak
tekintik, a hatóságok pedig nyilvánvalóan nem szeretnék, ha a
jelenlegi bizonytalan politikai helyzetbe még vallásos szenvedélyek
is vegyülnének."
|
|
|
|
|
|
|
MSZP kongresszus - hétfői munkanap (8. rész)
|
Délután zárt üléssel, a párt elnökének és elnökségének megválasztásával folytatódott a tanácskozás. A zárt lista kialakítása - értesülések szerint - a tanácskozó teremben és a ,,színfalak mögött,, egyaránt hosszas kompromisszumkereső folyamat eredménye volt. Erre utal az is, hogy csaknem 5 órás zárt ülést követően, este kilenc óra után tartottak ismét plenáris ülést. Ekkor hozták nyilvánosságra a Magyar Szocialista Párt elnökségének névsorát. Az MSZP elnöke Nyers Rezső lett. Az elnökség tagjai: Boros László, Fábry Béla, Géczi József, Hámori Csaba, Horn Gyula, Katona Béla, Kárászné Rácz Lídia, Kósa Ferenc, Kovács Jenő, Körösfői László, Lakos László, Mádlné Maár Ilona, Menyhárt Lajos, Nagy Imre, Németh Miklós, Ormos Mária, Pál László, Pozsgay Imre, Szabó György (Borsod megye), Szili Sándor, Vass Csaba, Vastagh Pál, Vitányi Iván. Az elnökség 25. tagja a párt parlamenti frakciójának vezetője lesz. Az elnöklő Varga László bejelentette: a Magyar Szocialista Párt köztársasági elnökjelöltje a kongresszus támogatásával Pozsgay Imre. Ezután ismételten szavazás következett; az Országos Egyeztető Bizottság, valamint a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnökére és tagjaira adták le voksukat a küldöttek. (folyt. köv.)
1989. október 9., hétfő 22:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|