|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Erdélyi menekültek nyílt levele Bush elnökhöz
"Mi, az Erdélyből menekültek, még összeszűkült gyomorral,
félelemtől átitatva, hontalanul, napi szellemi és anyagi
feladatokkal küszködve nem politizálunk, de számítunk a reformok, a
nemzetközi összefogás családegyesítő hatására, melyben az Ön
közreműködését is kérjük."
BBC, Panoráma:
Mindszenty ellen koholt vádakat is hoztak
"Perének felülvizsgálatakor a hatóságoknak óvatosan kell lépniük,
mivel miközben elítélik a nyilvánvaló igazságtalanságot, úgy tűnhet,
jóváhagyják Mindszenty eszméit. Magyarországon sokan mártírnak
tekintik, a hatóságok pedig nyilvánvalóan nem szeretnék, ha a
jelenlegi bizonytalan politikai helyzetbe még vallásos szenvedélyek
is vegyülnének."
|
|
|
|
|
|
|
A McDonald,s világrekordja Budapesten
|
1989. szeptember 7., csütörtök - A Bábolna-McDonald,s közös vállalat a múlt év közepén nyitotta meg Budapesten a Régiposta utcában az első magyarországi gyorskiszolgáló éttermét, amelyben most augusztusban könyvelték el az eddigi legnagyobb forgalmat: csaknem 245 ezer vevőt szolgáltak ki. Az étterem eddigi legmagasabb heti bevétele meghaladta a 7 millió forintot. Jelenleg naponta átlagosan 7.500-an váltanak blokkot pénztárgépeinél, de volt olyan nap, amikor a vevők száma elérte a 9.500-at.
Ilyen nagy forgalomra nem számítottak a mezőgazdasági kombinát amerikai partnerei sem, akik arról tájékoztatták a bábolnaiakat, hogy a világon működő több mint 11.000 McDonald,s étterem közül a budapestinek a legnagyobb a forgalma. A Bábolna-McDonald,s közös vállalat megkezdte a gyorséttermek hálózatának kiépítését. Decemberben Győrött nyitnak éttermet, s várhatóan januárban adják át Budapesten a Nyugati pályaudvaron a gyorsétkező lánc harmadik magyarországi üzletét. A közös vállalat képviselői 20 évre szóló szerződést írtak alá, amelyben arra vállalkoztak, hogy néhány éven belül 5 McDonald,s éttermet nyitnak; ebből kettőt a vegyesvállalat tart fenn, a többit szerződéses üzemeltetésbe adja. (MTI)
1989. szeptember 6., szerda 22:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|