|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Erdélyi menekültek nyílt levele Bush elnökhöz
"Mi, az Erdélyből menekültek, még összeszűkült gyomorral,
félelemtől átitatva, hontalanul, napi szellemi és anyagi
feladatokkal küszködve nem politizálunk, de számítunk a reformok, a
nemzetközi összefogás családegyesítő hatására, melyben az Ön
közreműködését is kérjük."
BBC, Panoráma:
Mindszenty ellen koholt vádakat is hoztak
"Perének felülvizsgálatakor a hatóságoknak óvatosan kell lépniük,
mivel miközben elítélik a nyilvánvaló igazságtalanságot, úgy tűnhet,
jóváhagyják Mindszenty eszméit. Magyarországon sokan mártírnak
tekintik, a hatóságok pedig nyilvánvalóan nem szeretnék, ha a
jelenlegi bizonytalan politikai helyzetbe még vallásos szenvedélyek
is vegyülnének."
|
|
|
|
|
|
|
Az IDF üdvözlő levele a francia forradalom 200. évfordulója alkalmából (OS)
|
1989. július 13., csütörtök Tisztelt nagykövet úr Az Ifjúsági Demokrata Fórum, a Magyar Demokrata Fórum ifjúsági mozgalma nevében üdvözöljük a francia népet világraszóló forradalmának évfordulóján. Tisztelgünk a francia nemzet előtt, amely 200 évre előreható eszményeket tudott adni a világnak. ,,Szabadság, Egyenlőség,, Testvériség,,, olyan célok ezek, melyek a mai Magyarországon is megvalósításra várnak. Kívánjuk, hogy a francia nemzet a jövőben is betölthesse fáklyavivő szerepét, megőrizve és továbbfejlesztve a forradalom vívmányait. Az Ifjúsági Demokrata Fórum Ügyvivő Testülete (OS)
1989. július 13., csütörtök 17:56
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|