|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Erdélyi menekültek nyílt levele Bush elnökhöz
"Mi, az Erdélyből menekültek, még összeszűkült gyomorral,
félelemtől átitatva, hontalanul, napi szellemi és anyagi
feladatokkal küszködve nem politizálunk, de számítunk a reformok, a
nemzetközi összefogás családegyesítő hatására, melyben az Ön
közreműködését is kérjük."
BBC, Panoráma:
Mindszenty ellen koholt vádakat is hoztak
"Perének felülvizsgálatakor a hatóságoknak óvatosan kell lépniük,
mivel miközben elítélik a nyilvánvaló igazságtalanságot, úgy tűnhet,
jóváhagyják Mindszenty eszméit. Magyarországon sokan mártírnak
tekintik, a hatóságok pedig nyilvánvalóan nem szeretnék, ha a
jelenlegi bizonytalan politikai helyzetbe még vallásos szenvedélyek
is vegyülnének."
|
|
|
|
|
|
|
Doppingellenőrzés ,89 (1. rész)
|
1989. július 13. csütörtök (MTI) - A szöuli olimpia doppingbotránya kellett ahhoz, hogy Magyarországon is érdemi szakaszába lépjen a tiltott szerek elleni fellépés. E folyamat nem lebecsülendő állomása volt annak a csoportnak a létrehozása, amelyet a ,,team,, vezetője, dr. Bakanek György úgy minősített, hogy egy később kialakítandó testület végrehajtó magjaként hívták őket életre. A megalakulás az idén januárban történt, februártól pedig hozzáláttak az előre be nem jelentett, szúrópróbaszerű vizsgálatokhoz. A doppingszűrés tapasztalatairól is kérdezte Bakanek doktort Jancsó Kornél, az MTI munkatársa, amikor a félévi bizonyítvány kiállításához, s egyáltalán az itthoni doppingellenőrzések értékeléséhez kért információkat az OSH osztályvezető-helyettesétől. - Mint a sportegészségügyért felelős munkatárs egyfajta koordináló szerepet töltök be a doppingkontroll rendszerében a sporthivatal és az egészségügyi tárca felügyelete alatt álló Sportkórház laboratóriuma között, mely utóbbi a versenyzőktől levett vizsgálati anyagok elemzését végzi. Csoportunk e folyamatban olyan láncszem, amely az elképzelések szerint beépülne, cselekvő része lenne a még csak papíron létező doppingbizottságnak. E testület szakemberek társadalmi zsűrijeként működhetne. Tehát a kontroll-csoport megmaradna a jövőben is, csak éppen kapna maga mellé vagy fölé egy orvosokból, jogászokból, más szakértőkből álló bizottságot. - Ez a bizottság nem valami felügyeleti funkciót látna el, nem újabb hatóságot jelentene, hanem nagyon körülhatárolt feladata lenne. Nevezetesen határozna például olyan elvi kérdésekben, hogy mi számít doppingnak, időről időre felfrissítené a doppinglistát, javaslatokkal, ötletekkel szolgálna, de nem döntéshozó központként ténykedne. Tehát nem is szankcionálná a ,,bűnbe esetteket,,, akit rajtakapnánk doppingoláson, annak ügyében az illetékes sportági szakszövetség hozna fegyelmi döntést, nemzetközi szövetségének rendelkezéseihez, szabályaihoz igazodva. A magyar doppingellenes bizottság persze észrevételeit, kifogásait, ellenvetéseit megtehetné, akár új eljárás lefolytatását is javasolhatná, de nem szólhatna bele sem a jogi, sem a büntetési procedúrába. (folyt.köv.)
1989. július 13., csütörtök 13:57
|
Vissza »
|
|
Doppingellenőrzés ,89 (2. rész)
|
Mi a gátja a bizottság megalakításának, merthogy csúszik a ,határidő,,, az nyilvánvaló. - A késlekedésben szerepet játszik egy hosszú ideje függő kérdés, az, hogy ki hozza létre a doppingbizottságot, ki adja erre a pénzt. A válasz a mai napig hiányzik. De nem a bizottság, s nem is az ellenőrzések szüntethetik meg a tiltott szerek terjedését, használatát. Hanem? - Mindenek előtt egy olyan jól működő, tisztázott viszonyú, pénzügyileg teljesen független doppinglaboratórium kell, amelynek életébe sem a sporthivatal, sem az egészségügyi tárca nem szólhat bele. Egy elkülönített alapból lehetne az indulást finanszírozni, aztán - meggyőződésem - megállna a saját lábán az OTSI-ban lévő szolgáltató labor, amely idővel önfenntartóvá tudna válni. Ehhez persze át kell alakítani a jelenlegi mechanizmust, amelyben az a jellemző, hogy a szövetségek kényük-kedvük szerint rendelnek meg doppingellenőrzéseket, s egyetlen fillért sem fizetnek a sportkórházi labornak a vizsgálatokért, a levett minták analíziséért. Ezen feltétlenül változtatni szükséges, tehát igenis fizessenek a megrendelők. További halaszthatatlan feladat az is, hogy biztosítsanak tisztességes keresetet a laboratórium munkatársainak, ne folytatódjék az elvándorlás. És persze a korszerű géppark biztosítása, kihasználása, a szervizelés is mind-mind alapvető követelmények a megfelelő működéshez. Ha létrejönne a doppingbizottság, ez határozhatná meg, mennyi ellenőrző tesztet végezzen a jelenleg általam vezetett csoport, amely akár névre szólóan is kimehetne egy-egy versenyre. A laboratórium tőlünk természetesen kódszámmal és nem névvel ellátott vizsgálati anyagot kapna, tehát - a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően - az analízist végzők előtt változatlanul ismeretlen maradna a doppingkontrollba bevont sportoló. Viszont pozitív teszt esetén nyilvánosságra hoznák a tetten értek nevét... - Igy igaz. Mi februártól csaknem száz vizeletmintát vettünk le az ellenőrzések alkalmával, főleg súlyemelőket, testépítőket, erőemelőket néztünk meg, de szerepeltek a doppingkontrollba bevontak között úttörő olimpikonok, továbbá a triatlon, az öttusa, a birkózás, az atlétika művelői is. (folyt.köv.)
1989. július 13., csütörtök 14:04
|
Vissza »
|
|
Doppingellenőrzés ,89 (3. rész)
|
A lebukási mérték? - A csaknem száz teszt közül öt bizonyult pozitívnak, három erőemelőnél és két súlyemelőnél találtunk doppingolásra mutató bizonyítékokat. Utóbbi kettő kontrollanalízise folyamatban van, a végeredmény és a fegyelmi vizsgálat lefolytatása után természetesen már nevekkel is szolgálni fogunk - mondta befejezésül Bakanek doktor.+++
1989. július 13., csütörtök 14:06
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|