|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Erdélyi menekültek nyílt levele Bush elnökhöz
"Mi, az Erdélyből menekültek, még összeszűkült gyomorral,
félelemtől átitatva, hontalanul, napi szellemi és anyagi
feladatokkal küszködve nem politizálunk, de számítunk a reformok, a
nemzetközi összefogás családegyesítő hatására, melyben az Ön
közreműködését is kérjük."
BBC, Panoráma:
Mindszenty ellen koholt vádakat is hoztak
"Perének felülvizsgálatakor a hatóságoknak óvatosan kell lépniük,
mivel miközben elítélik a nyilvánvaló igazságtalanságot, úgy tűnhet,
jóváhagyják Mindszenty eszméit. Magyarországon sokan mártírnak
tekintik, a hatóságok pedig nyilvánvalóan nem szeretnék, ha a
jelenlegi bizonytalan politikai helyzetbe még vallásos szenvedélyek
is vegyülnének."
|
|
|
|
|
|
|
Az Erdélyi Szövetség állásfoglalása (OS)
|
1989. július 12., szerda - Az Erdélyi Szövetség megelégedéssel vette tudomásul Nyers Rezső, az MSZMP elnöke és Horn Gyula külügyminiszter, valamint Ceausescu román államelnök között a Varsói Szerződés bukaresti ülésszaka során megtartott találkozóról kiadott magyar közleményt. Nyers Rezső és Horn Gyula felelős magyar államférfiakhoz méltó módon képviselték nemzeti érdekeinket, s igyekeztek védelmükbe venni az elárvult romániai magyarságot. A tárgyalás eredménytelensége - a magyar fél minden jó szándéka ellenére is - újabb bizonyítékát adta annak, hogy Románia változatlanul a nemzetiségek beolvasztása hét évtizedes politikájának véghezvitelére törekszik, továbbá, hogy a romániai magyar és nem magyar nemzetiségek ügye nem rendezhető a magyar-román kétoldalú viszony keretében, hanem nemzetközi és a nagyhatalmak által garantált megoldásra van szükség a halálraítélt romániai nemzetiségek létének biztosítására. Ez utóbbi pedig - figyelembe véve a múlt és a jelen tapasztalatait, valamint a jövő veszélyeit - nem mehet végbe másképpen, mint a független, semleges és szuverén Erdély létrehozásával. Olyan Erdélyé - mint azt Szövetségünk Bush amerikai elnöknek átnyújtott memorandumában is hangsúlyozta -, amely Kelet-Európa Svájca lehetne, s amelyben magyarok, románok, szászok, zsidók, szerbek és egyéb nemzetiségek békében, nemzetiségi jogaikban a román nagyhatalmi törekvések által nem veszélyztetve élhetnének. (OS)
1989. július 12., szerda 19:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|