|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Erdélyi menekültek nyílt levele Bush elnökhöz
"Mi, az Erdélyből menekültek, még összeszűkült gyomorral,
félelemtől átitatva, hontalanul, napi szellemi és anyagi
feladatokkal küszködve nem politizálunk, de számítunk a reformok, a
nemzetközi összefogás családegyesítő hatására, melyben az Ön
közreműködését is kérjük."
BBC, Panoráma:
Mindszenty ellen koholt vádakat is hoztak
"Perének felülvizsgálatakor a hatóságoknak óvatosan kell lépniük,
mivel miközben elítélik a nyilvánvaló igazságtalanságot, úgy tűnhet,
jóváhagyják Mindszenty eszméit. Magyarországon sokan mártírnak
tekintik, a hatóságok pedig nyilvánvalóan nem szeretnék, ha a
jelenlegi bizonytalan politikai helyzetbe még vallásos szenvedélyek
is vegyülnének."
|
|
|
|
|
|
|
Bush - beszéd - teljes (2. rész)
|
Marx azonban az emberi létnek csupán egyetlen szálát tárta fel, elmulasztotta az egész szövedék, az emberiség színes, változatos szőttesének áttekintését. Marx tehetetlennek tartotta az embert, aki nem képes környezete, vagy sorsa alakítására. Az embert azonban nem csupán személytelen gazdasági erők irányítják, nem csupán tárgy, amelyre a történelem mechanikus "törvényei" hatnak. Az ember alkotó, kezdeményező lény. Művész, akinek veleszületett szükséglete, hogy szépséget teremtsen és élvezze is ezt. Az ember családjának szerető tagja, népének lojális fia. Az ember dinamikus, célja az, hogy kialakítsa saját jövőjét. A magyar nép sokáig elnyomott alkotó tehetsége most ismét virágzik iskoláiban, üzleti vállalkozásaiban, egyházaiban. Ez több, mint a szabadság futó időszaka. Ez azt mutatja, hogy Magyarország visszatér hagyományos értékeihez - Magyarország hazatér. Rég elhallgattatott hangokat hallani ismét. Az utcákon ma egy független újságot árulnak, a kereskedelmi rádió- és televízióállomások mindent sugározni fognak a hírektől kezdve Stevie Wonder zenéjéig, és a Szabad Európa rádió éppen itt, Budapesten nyitja meg első kelet-európai irodáját. Ausztriával közös határukon eltűnik Európa megosztottságának és Magyarország elszigeteltségének csúf jelképe, ahogy most feltekerik, összegöngyölik a szögesdrótot. Első ízben van eltűnőben a vasfüggöny. Magyarország mutatja ehhez az utat. A Szovjetunió csapatokat vont ki az országból s ezt olyan lépésnek tartom, amely Európa megosztottságának megszüntetésére irányul. Amikor e csapatok távoznak, a szovjet vezetőknek tudniuk kell, hogy csak nyerhetnek ezzel, nem kell veszteségtől tartaniuk, félniük a békés változástól. Együtt dolgozhatunk azon, hogy túljussunk a feltartóztatás politikáján, a hidegháború korszakán. A feltartóztatás politikáján történő túllépés egyik kulcsfontosságú lépcsőfoka az európai katonai szembeállás szintjének csökkentése. A NATO szövetségesek májusi csúcstalálkozójukon csatlakoztak a hagyományos fegyverek átfogó csökkentésére tett javaslatomhoz, ahhoz a kezdeményezéshez, amely csökkentené a harckocsik, a páncélozott szállító járművek, tüzérségi eszközök, csatarepülők, támadó helikopterek számát éppúgy, mint az Európában idegen talajon állomásozó amerikai és szovjet csapatok létszámát - alacsonyabb, egyenlő szintre. (folyt.)
1989. július 12., szerda 14:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|