|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Erdélyi menekültek nyílt levele Bush elnökhöz
"Mi, az Erdélyből menekültek, még összeszűkült gyomorral,
félelemtől átitatva, hontalanul, napi szellemi és anyagi
feladatokkal küszködve nem politizálunk, de számítunk a reformok, a
nemzetközi összefogás családegyesítő hatására, melyben az Ön
közreműködését is kérjük."
BBC, Panoráma:
Mindszenty ellen koholt vádakat is hoztak
"Perének felülvizsgálatakor a hatóságoknak óvatosan kell lépniük,
mivel miközben elítélik a nyilvánvaló igazságtalanságot, úgy tűnhet,
jóváhagyják Mindszenty eszméit. Magyarországon sokan mártírnak
tekintik, a hatóságok pedig nyilvánvalóan nem szeretnék, ha a
jelenlegi bizonytalan politikai helyzetbe még vallásos szenvedélyek
is vegyülnének."
|
|
|
|
|
|
|
Brzezinski Bush kelet-európai körútjáról
|
Párizs, 1989. július 10. hétfő (MTI-tud) - Zbigniew Brzezinski, Carter volt amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója a kelet-európai reformok támogatását és ebbéli lépéseik gondos összehangolását sürgette a nyugati országoktól George Bush elnök első kelet-európai látogatásai alkalmából.
A Le Monde című francia lapnak adott nyilatkozatában így fogalmazta meg a Szovjetunió és a kelet-európai országok iránt szerinte követendő politikát: ,,A Szovjetunióval elsőrendű célunk fenntartani a geostratégiai egyensúlyt, mert (Moszkva) csak a katonai erő révén nagyhatalom... Kelet-Európában alkalom kínálkozik arra, hogy előmozdítsuk a pluralistább demokráciák létrejöttét. Ez külön erőfeszítést kíván a Nyugattól, aminek célja, hogy megkönnyítse a folyamatban lévő átmenetet Lengyelországban és Magyarországon. Soha még efféle átalakulás nem sikerült Keleten, de lehetségessé válhat ilyen precedenst teremteni... Szeretném, ha Japán, az Egyesült Államok és Európa konzorciumot alkotna a társadalmak rövid távon várható válságának közös értékelésére. Hosszabb távra pedig keretet kell létrehozni, hogy elősegítsék rendszereik globális átalakulását gazdaságilag és politikailag pluralista rendszerekké.,, Brzezinski elmondotta a lapnak, hogy a Szovjetunió nemzetiségi ellentéteinek fokozódására számít, ezért ,,senkinek sem érdeke, hogy a (kelet-európai) változások forradalomba torkolljanak és elnyomással érjenek véget,,. Brzezinski úgy vélekedett az interjúban, hogy Lengyelország és Magyarország aligha léphet ki a Varsói Szerződésből, de az is bizonyos, hogy egy demokratikus és belső békében élő Lengyelország megbízhatóbb szomszédja lenne a Szovjetuniónak is, mint a mai forrongás országa. A gondolatot tovább fűzve azt fejtegette, hogy ha a Varsói Szerződés ,,a geostratégiai érdekek egyensúlyára alapozott szövetséggé válna a szovjet ideológiai uralom eszközéből, az ilyen szövetség összeegyeztethető lenne a belső demokráciával Magyarországon és Lengyelországban,,. +++
1989. július 10., hétfő 20:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|