|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Erdélyi menekültek nyílt levele Bush elnökhöz
"Mi, az Erdélyből menekültek, még összeszűkült gyomorral,
félelemtől átitatva, hontalanul, napi szellemi és anyagi
feladatokkal küszködve nem politizálunk, de számítunk a reformok, a
nemzetközi összefogás családegyesítő hatására, melyben az Ön
közreműködését is kérjük."
BBC, Panoráma:
Mindszenty ellen koholt vádakat is hoztak
"Perének felülvizsgálatakor a hatóságoknak óvatosan kell lépniük,
mivel miközben elítélik a nyilvánvaló igazságtalanságot, úgy tűnhet,
jóváhagyják Mindszenty eszméit. Magyarországon sokan mártírnak
tekintik, a hatóságok pedig nyilvánvalóan nem szeretnék, ha a
jelenlegi bizonytalan politikai helyzetbe még vallásos szenvedélyek
is vegyülnének."
|
|
|
|
|
|
|
RKP - irányelvek
|
Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1989. július 5. szerda (MTI-TUD) - Romániában lényegbevágó célkitűzés az elért fogyasztás fenntartása és megszilárdítása, ésszerű növelése - az egész nép tudományosan megállapított szükségletei kielégítésének határai között. Egyebek között ezt tartalmazza az RKP XIV. kongresszusának irányelv-programja, amely az új ötéves tervre és a 2000-2010-es évekig terjedően határozza meg a távlati célkitűzéseket.
A novemberben tartandó pártkongresszusra kiadott és a központi lapokban megjelent program-tervezet szerint Románia élelmezés tekintetében a lakosonkénti mintegy 3200 kalóriával, a fiziológiai szükségletek szempontjából ,,a jó fogyasztással rendelkező országok közé tartozik,,. A dokumentum leszögezi: az RKP stratégiájának középpontjában a termelőerők fejlesztésének politikája áll, a termelési és társadalmi viszonyokat tökéletesítik, a munka és az élet új minőségét valósítják meg. A tervezet hangsúlyozza: tekintettel arra, hogy ,,Románia a gazdaság számos ágazatában jelenleg a legfejlettebb országok szintjén áll,, a következő időszakban szükséges a gazdasági tevékenység további korszerűsítése és tökéletesítése. Úgyszintén feladat következetesen érvényesíteni a szocialista tulajdon erősítésére irányuló politikát. A jövőben is alkalmazzák ,,az egyenlő munkáért egyenlő javadalmazás,, elvét s forradalmi igényességgel őrködnek arra, hogy ,,senki se érjen el jövedelmet munka nélkül,,. A javadalmazási rendszert úgy valósítják meg, hogy kizárják a jövedelmek aránytalanságának kialakulását. Erősítik és tökéletesítik a közös tulajdon rendszerét arra törekedve, hogy egyben fokozzák a dolgozók érdekeltségét. Kiemeli a tervezet, hogy az életszinvonal emelése ,,csakis a termelőerők általános fejlesztésével és a nemzeti vagyon növelésével érhető el,,. Ezért az életszinvonal emelésében egyre jelentősebb szerepet kap a társadalmi fogyasztási alap. Kitér arra is, hogy az új feltételek között a gazdasági növekedést a más államokkal folytatott árucserével, kooperációval és a termelési szakosodás egyre nagyobb mértékű bővítésével kell megvalósítani. Az irányelv-program meghatározza, hogy az RKP XIV. kongresszusa - ,,a nagy szocialista győzelmek kongresszusa, a tudományos szocializmus elveinek a haza forradalmi átalakításában elért diadala, Románia teljes gazdasági és politikai függetlenségének kongresszusa lesz,,. +++
1989. július 5., szerda 16:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|