|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Erdélyi menekültek nyílt levele Bush elnökhöz
"Mi, az Erdélyből menekültek, még összeszűkült gyomorral,
félelemtől átitatva, hontalanul, napi szellemi és anyagi
feladatokkal küszködve nem politizálunk, de számítunk a reformok, a
nemzetközi összefogás családegyesítő hatására, melyben az Ön
közreműködését is kérjük."
BBC, Panoráma:
Mindszenty ellen koholt vádakat is hoztak
"Perének felülvizsgálatakor a hatóságoknak óvatosan kell lépniük,
mivel miközben elítélik a nyilvánvaló igazságtalanságot, úgy tűnhet,
jóváhagyják Mindszenty eszméit. Magyarországon sokan mártírnak
tekintik, a hatóságok pedig nyilvánvalóan nem szeretnék, ha a
jelenlegi bizonytalan politikai helyzetbe még vallásos szenvedélyek
is vegyülnének."
|
|
|
|
|
|
|
Baráti körök a román-magyar kapcsolatokért
|
Bukarest, 1989. július 5. (Román rádió, Sajtószemle) - Kedden délelőtt, a Fehér megyei székhelyváros, Gyulafehérvár szakszervezeti szocialista művelődési és alkotási központjában ülést tartott az Alba Juliai Baráti Kör román csoportja. A gyűlésen felolvasták a Szárszói Baráti Kör felhívását a magyar és a román társadalomhoz, amelyet a magyarországi Élet és Irodalom című hetilap nyomán hazai kiadványok is közöltek. A gyűlés felszólalói - ipari és mezőgazdasági dolgozók, értelmiségiek - hangoztatták, hogy megelégedéssel szereztek tudomást a magyarországi Szárszói Baráti Kör felhívásáról, amely aggodalommal szólt az országaink közötti kapcsolatokban az utóbbi időben tapasztalható romlásról és síkraszáll a barátság és a szomszédok közötti kölcsönös tisztelet eszméiért. A felszólalók egyszersmind hangoztatták, hogy egyes imperialista körök felelőtlen akcióinak semmi közük sincs a magyar nép érzelmeihez és meggyőződéséhez, és azok nem egyebek, mint a népek egymásra uszítását, a fölöttük való uralkodást és a kizsákmányolást szolgáló régi politika következményei. A gyűlés felszólalói, románok és magyarok határozottan elítéltek mindenfajta soviniszta, irredenta és viszályt keltő megnyilatkozást, s vállalták, hogy a párt és annak főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs tanításai szellemében mindent megtesznek a szomszédos országokkal való barátság és együttműködés erősítéséért, a jó megértés, a kölcsönös tisztelet világának megteremtéséért. A gyűlés végén a résztvevők elfogadták az Alba Juliai Baráti Kör román csoportjának levelét a magyarországi Szárszói Baráti Körhöz. A levél értékeli a Szárszói Baráti Kör kezdeményezését a testvéri kapcsolatok szorosabbra vonására, a Románia és Magyarország közötti sokoldalú baráti kapcsolatok fejlesztésére, osztja a Szárszói Baráti Kör felhívásában megfogalmazott aggodalmat az országaink és népeink közötti kapcsolatok fokozódó romlásával kapcsolatosan. (folyt.)
1989. július 5., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|